20 éve hunyt el Farkas Ferenc

„A komponálás számomra öröm, szeretném, ha műveimmel én is örömöt tudnék szerezni hallgatóimnak” – Farkas Ferenc zeneszerzőre emlékezünk, halálának 20. évfordulóján

A Sárospataki Művész Otthon vendégkönyvének 1949. június 16-i bejegyzéséből tudjuk, hogy Farkas Ferenc zeneszerző és neje itt vendégeskedtek. Valószínű, hogy az évszázados falak, a szép természeti környezet és a hely történelmi szelleme nagy hatással volt a művészre. Gyakran választotta művei témájául a magyar történelem egy-egy kiemelkedő eseményét, különösen közel állt hozzá a Rákóczi-kor hangja, stílusa. Így beszélt erről:

„1943-ban a Rákóczi nótája c. film zenéjének komponálása idején tanulmányoztam először a kuruc zene stílusát és hangulatvilágát. Ezt tíz esztendővel később a Rákóczi hadnagya c. film zenéje követte, majd további, e stíluskörbe tartozó kompozíciók: kísérőzene Szigligeti II. Rákóczi Ferenc fogsága c. színdarabjához, főképpen pedig a Csínom Palkó c. daljáték. A jubileumi megemlékezéssel kapcsolatos feladathoz beható filológiai tanulmányokat végeztem. Felhasználtam II. Rákóczi Ferenc önéletrajzának latin nyelven írt részleteit, Ráday Pál Kiáltványát a magyar nemzethez, Mikes Kelemen 1735. április 8-án írott, Rákóczi haláláról szóló levelét, valamint a konstantinápolyi sírfeliratot – és az ezek alapján kialakítható emberi vonások zenei ábrázolására vállalkoztam.”

1976-ban, II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián, majd a Rádió augusztus 20-ai ünnepi műsorában mutatták be „Aspirationes principis” című Rákóczi-kantátáját. A bemutatója után Kárpáti János zenekritikus írta: „A Rákóczi-évforduló, több zeneszerzőnknek is alkalmat adott ünnepi művek komponálására. Minden művésznek egyformán joga van arra, hogy tiszteletét nemzeti múltunk e kimagasló alakja előtt alkotásban rója le, de – úgy érezzük – Farkas Ferenc tisztelgése mindenki másénál illetékesebb, hiszen ő már mintegy 30 év óta kerülgeti a témát, a kuruc kor zenéjét, nagy alakjait – belső vonzástól vezetve, függetlenül az évfordulók aktualitásától.”

 

A művészről bővebben:

Farkas Ferenc neve manapság talán inkább csak a zenével foglalkozó szakmabelieknek ismerős, azonban klasszikus filmzenéjével az idősebb generáció valamennyi tagja találkozhatott. Legismertebb filmjei: Emberek a havason, Gyöngyvirágtól lombhullásig, A kőszívű ember fiai, Kárpáthy Zoltán, Egy magyar nábob, Egri Csillagok.

 

FARKAS FERENC 1905. december 15-én született Nagykanizsán. Már gyermekkorában vonzódott a muzsikához, és tehetsége korán megnyilvánult. Nyolcéves korától zongorázott – ekkor már Budapesten élt a család –, majd középiskolái elvégzése után a Zeneakadémia zeneszerzés szakának növendéke lett. Weiner Leó és Siklós Albert tanítványa volt. A Zeneakadémia befejezése után 1929-től ösztöndíjasként két évig Rómában Ottorino Respighi, a világhírű zeneszerző művészképzőjét látogatta. Ez a két római esztendő nagy hatással volt zeneszerzői tevékenységére. 1932-ben ismerkedett meg Fejős Pál filmrendezővel, akivel több filmen is együtt dolgozott Bécsben, Koppenhágában, majd a stábbal együtt Földközi-tengeri utazásra ment, ahol alkalma nyílt, hogy végiglátogassa Spanyolország és Afrika tengerparti városait. Áttörő hazai sikerét az 1937-ben bemutatott, zenekarra komponált Concertino-val szerezte meg, melyet sikerrel játszottak Brüsszelben és Rómában is. Az 1940-es évek elejére már hazai és nemzetközi elismertség övezte. Külföldi útjai során tovább bővítette látókörét, ugyanakkor megfogalmazódott benne a magyar népzene felélesztése iránti vágy. Kötelességének érezte, hogy a nemzet költőinek állítson emléket verseik megzenésítésével. Így születtek dalai, kórusművei többek között Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Jékely Zoltán verseire komponálva, akikhez egyébként a szakmai kapcsolaton túl barátság is fűzte.

A zene és a zeneélet területén kivételes sokféleség jellemezte Farkas Ferencet. Elsősorban zeneszerző volt, emellett tanár, korrepetitor, kórusvezető, karmester, zenekari zongorista, iskolaigazgató és operai karigazgató, de közéleti szereplőként és zenei íróként is tevékeny volt. Igazi életművészként „szakértőnek” számított a nyelvek, a költészet, az irodalom és a konyhaművészet terén, sőt fiatalon sikerrel próbálkozott a festészettel is. Kapcsolatteremtő képességéhez hozzájárult, hogy 10–12 nyelven beszélt többé-kevésbé folyékonyan.

A háború után, mint neves zeneszerzőt, oktatásban tapasztalt szakembert, felkérték az alakuló zeneiskolaszervezet segítésére: 1946-ban megalapította a Székesfehérvári Konzervatóriumot, melynek 1948-ig igazgatója volt. 1949-től nyugalomba vonulásáig – 1975-ig – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanára, a tanszék vezetője. A 20. század világszerte ismert magyar zeneszerzőinek nemzedékeit nevelte, miközben ő maga, a legtermékenyebb és legsokoldalúbb magyar komponista volt.

Farkas Ferenc, a kétszeres Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes és kiváló művész, az 1910-es évektől szinte folyamatosan komponált, szó szerint élete utolsó pillanatáig. 2000. október 10-én egy Lorca-vers megzenésítése közben aludt el örökre.

Végezetül Breuer János zenetörténész írásának sorait olvashatják: „Varázsló volt Farkas Ferenc, nem egyszerű zeneszerző. Bármihez nyúlt: történelmi múltunkhoz, időhöz nem köthető kamaramuzsikához – egyszóval bármihez, arannyá vált a hang a kezében… Varázsló volt, a zene titkait nála mélyebben senki nem ismerte kortársai közül. Felmérhetetlen, hogy mit vesztettünk távozásával. Maradandó mindaz, amit kottapapírra írt, amit tanítványainak átadott, maradandó a megragadó ember emléke, a muzsikusé, a humanistáé egyaránt.”

Vitányi Ildikó

Kép: Farkas Ferenc

Forrás: http://hiresmagyar.network.hu/kepek/zeneszerzoink__konnyuzene__operett__magyarnota/farkas_ferenc

 

 

Feltöltő

Fel