A Weinberg az „Év Széchenyi Vállalkozása”

Hatodik alkalommal került sor „AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA” díj átadására. A rangos elismerést a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte 2015-ben azzal a céllal, hogy a családi hagyományt követve elismerje és felkarolja azokat a vállalkozásokat, amelyek tevékenységükkel nem csak a saját, hanem a nemzet boldogulását is szem előtt tartják.

Olyan hazai gazdasági szereplőket céloz a díj, amelyek teljesen, vagy többségi magyar tulajdonban vannak, nyitottak a megmérettetésre, és valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtanak. Ebben az évben a Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Alapítvány között létrejött stratégiai együttműködési megállapodás keretében az idén több díj került kiírásra, mint a korábbi években. A díjakat a Magyar Nemzeti Múzeumban adták át szeptember 21-én, Gróf Széchenyi István születésnapjának évfordulóján.

A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek három területét vizsgálják: termelékenység, társadalmi felelősségvállalás és az újítási készség.

A sárospataki központtal rendelkező Weinberg ’93 Építő Kft. „AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA” díjban részesült Termelékenység kategóriában.
A díjat Széchenyi Tímea elnök és Aros János, Sárospatak polgármestere adta át a társaságot képviselő Bányai Nórának és Bodnár Sándornak.


Az ünnepi alkalmon Sárospatak polgármestere ismertette a jelenlevőkkel a Weinberg érdemeit. Elhangzott, szakalvállalkozóinkkal együtt több mint 500 embert foglalkoztatnak, így 27 éve biztos megélhetést biztosítanak közel 500 családnak. Dolgozóik körében méltán népszerű a cég azon kezdeményezése, hogy gyermekeik nyári felügyeletét immár 3 éve biztosítják. A Weinberg 93 Kft. törődik a jövő generációjának sorsával is, 2003 óta folyik szakképzés tanműhelyükben. Fontosnak tartják a szellemi fejlődés mellett az egészséges testi fejlődést is, így Sárospataki Református Kollégium Sportcentrumának építését komoly anyagi hozzájárulással támogatta. Számtalan a régióban található civil és egyházi kezdeményezést támogatnak.

Fő profiljuk a generálkivitelezés és az acélszerkezet-gyártás. Több mint negyed évszázados működésük alatt eddig több mint 400 acél- és vasbeton szerkezetű üzemet, gyárat, bevásárló és sportlétesítményt kiviteleztek.

Bodnár Sándor ügyvezető a díj átvételét követően azt mondta, megtisztelő számukra, hogy munkájukat és társadalmi felelősségvállalásukat tapasztalják a közösség széles körében és értékelik minden egyes fáradozásukat. Kiemelte, hogy a családi vállalkozás legfontosabb pillére az alapító, Derczó István, akinek filozófiája, mentalitása átragadt valamennyi munkatársukra. A Weinberg egy nagy család, ahol mindenki munkája számít, hiszen csak együtt tudnak sikeresek lenni.

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke azt mondta, a díjjal a kiemelkedő vállalkozások elismerésén túl arra is fel akarják hívni a figyelmet, hogy egy-egy cég nem csak azért fontos, mert munkát ad az embereknek, hanem egyre inkább figyelnek a vállalkozások a társadalmi problémákra, a közösségek igényeire és lehetőségeikhez mérten támogatásokat is nyújtanak.

Feltöltő

Fel