Középkori Művészeti Tábor A Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében

Augusztus elején Középkori Művészeti Tábort szerveztek Kácsárdon A Művelődés Háza és Könyvtára munkatársai. A táborban 31 ifjúsági korosztályú fiatal vett részt Erdőbényéről, Vámosújfaluból, Hercegkútról, Olaszliszkáról, Vajdácskáról, és Sárospatakról.
A fiatalok Szent Erzsébet korával és életével valamint a lovagi szokásokkal és illemmel ismerkedtek elméleti előadások formájában, a középkori öltözeteket egy rendhagyó “divatbemutatón” tekinthették meg, s a korra jellemző hangszerekről – sípokról, lantfélékről, dobokról, csörgőkről – is szereztek ismereteket. A tábor minden napján középkori táncok tanulásával, méta és kockajátékokkal, íjászattal foglalkoztak a táborlakók. A program egyik fő eleme volt a füzéri kirándulás, ahol a várban a középkori építészeti emlékeket tekinthették meg a fiatalok. E nap programjának része volt a Füzéri Várvédő Egyesület harcászati bemutatója és interaktív foglalkozása, ami nagy élmény volt a résztvevőknek. Természetesen nem maradhattak el a hagyományos tábori programok, játékos vetélkedők, szalonnasütés sem.
A tábor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Feltöltő

Fel