Új terek, szebb környezet

Környezettudatos, család- és klímabarát módon újították fel a köztereket Sárospatakon, a mellett hogy új funkciókkal is bővültek az egyes területek.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, 100 százalékos támogatással, 200 millió forint értékben valósulnak meg a beruházások. Sárospatak alpolgármestere az egyik új helyszínen, a Retel-lépcsőnél a pályázati programról elmondta, hogy alapvetően virágos Sárospatak, ezt már csak a több évtizedes Virágos Város versenyben elért eredmények is mutatják, de sosincs az az állapot, hogy ne lehetne szebb a város.

A 200 millió forintos pályázatból megújult a hotel előtti téri, új lejáró készült a vízikapuhoz, a Bazilika minor mögött parkon sétányt alakítottak ki és hamarosan elkészül a Rákóczi-vár alatt a sétány is. A Zöldút Kerékpárkölcsönzőnél kerékpár szerviz lett és a belső udvar felújítása is megvalósult.

Sikora Attila azt is közölte, hogy a sétányok mentén új utcabútorokat is kihelyeztek és új virágokat is ültettek. Az utolsó programelem, az Ady téri környezetszépítés várhatóan jövő tavasszal valósul majd, amikor már nem lesz építési terület a Művelődés Háza és Könyvtára környéke.

A zöld felületek frissítése és az építési beruházások miután pályázati forrásról van szó, nem kívánt meg önerőt az önkormányzattól tette hozzá Sikora Attila.

 

 

 

 

 

Feltöltő

Fel