Költségvetés elfogadva, egyeztetés elkezdve – Zemplén is nyertese lesz a következő uniós időszaknak

Minden célunkat elértük: nemcsak jó pénzcsomagot tudtunk szerezni, de nemzeti büszkeségünket is sikerült megvédenünk azzal, hogy világossá tettük, hogy senki, olyan pedig különösen nem, aki megörökölte a jogállamiságot kritizáljon minket, a szabadságharcosokat – fogalmazott Orbán Viktor a pár perc híján 90 órásra duzzadt EU-csúcs után Magyarországra és Lengyelországra utalva.

A következő évek szempontjából kiemelten fontos esemény zajlott Brüsszelben, amikor a tagországok vezetői a 2021-2027-es költségvetésről vitáztak, majd jutottak megállapodásra. A júliusi találkozón végül 1800 milliárd eurós uniós költségvetésben állapodtak meg. Így a 2021-27-es időszakra vonatkozó hétéves költségvetés 1074 milliárd euró lesz, amihez társul egy 750 milliárd eurós gazdasági helyreállítási alap is. Ebből 390 milliárd euró jut vissza nem térítendő támogatások formájában a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításra, és a tagállamok összesen még 360 milliárd euró hitelt vehetnek fel ugyanerre a célra.

A pataki, zempléni és abaúji polgároknak is fontos sikert ért el a miniszterelnök, hiszen nem csak átvitte az uniós partnereken a nemzeti érdekeket, de végül 3 milliárd euróval több forráshoz juthat hozzá a következő időszakban – ezt már Dr. Hörcsik Richárd mondta lapunknak. Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője, a Parlament Európai ügyek bizottságának elnöke kiemelte, erős ellenszélben sikerült úgy zászlót bontani, hogy többet vihetünk magunkkal. Az uniós költségvetés a fő számokon kívül a hétköznapjainkat érintő fejlesztések lehetőségét jelenti. Például sok vita volt a Kohéziós Alap nagyságáról is, de végül hazánk számára kedvező fordulat következett be. ( A Kohéziós Alap az Európai Unió gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának megerősítése céljából jött létre, a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében.-szerk.) A Brüsszeli döntés után viszont kijelenthetjük, hogy térségünk is nyertese lehet a következő programozási időszaknak. A képviselő arra is rámutatott, hogy a kohéziós források megtartása azért kiemelkedő, mert korábban éppen azon országokat fenyegette nagyobb (kb.20%-os) kohéziós forrásvesztés, amelyeknek a gazdasága az elmúlt években legnagyobb mértékben erősödött.

Az új költségvetések elfogadását követően a nemzeti kormányok saját koncepciót nyújtanak be, melyeken a konkrét fejlesztendő területek irányait és alrendszereit határozzák meg. Most abban a szakaszban vagyunk, hogy van költségvetés, a kormány tudja mit akar fejleszteni, tudja mire van és lesz szüksége a lakosainak a következő években – tette hozzá a honatya. Dr. Hörcsik Richárd azt is közölte, hogy miután időben született megállapodás így várhatóan folyamatosság lesz a pályázati kiírásokban, nem kell még egyszer olyan időszakot megélni, amikor több mint félévig semmi nem történt a pályázati rendszerekkel.

A képviselő szerint Abaúj és Zemplén valamint Tokaj-Hegyalja lakosai, önkormányzatai és vállalkozásai számára is egy kiszámítható pályázati struktúra mentén lesz biztosított a jövőben is a fejlődés lehetősége.

Eltérő helyzeteket, eltérő fejlesztési terveket kell választókerületemben megvalósítani, hiszen más igények vannak Abaújban és mások Zemplénben – mondta a politikus – hozzátéve, hogy a kistelepülések és a városok megerősítése, fejlesztése és népességmegtartó erejének növelése továbbra is fontos feladat lesz.

(Fotók: Orbán Viktor és Hörcsik Richárd facebook oldalai)

 

Feltöltő
Fel