Új menedzsment lépett akcióba a sárospataki sportéletért

Kiterjedt marketingtevékenység, rendezvények, a helyi tehetségek elvándorlásának megakadályozása, regionálisan és országos szinten ismert egyéni versenyzők, illetve csapatok kinevelése szerepel többek közt a megújult Sárospataki Torna Club (STC) elnökségének tervei között.

 Az idén 75 éves STC ugyanis a szakosztályok fejlesztése, az eddigi sikerek és eredmények folytatása érdekében friss, fiatalos szemléletű menedzsmenttel készül jubileumára. Az 1945-ben alakult klubban jelenleg az ökölvívók szerepelnek a legjobban, országos és nemzetközi eredményekkel, de az utánpótlás kézilabda és labdarúgás is kimondottan ígéretes. Hat hónapja kezdődött el egy új sportfejlesztési program kidolgozása, amely főként a felnőtt csapatok magasabb szintű működésére és újabb felnőtt csapatok létrehozására, valamint az egyesület új céljainak meghatározására irányul. Ez azonban csakis közös és összehangolt, igazi csapatmunkával valósítható meg. Az STC elnökségében új menedzsment tagok kaptak helyet, akik saját -nem sportszakmai – szakterületeiken szerzett tapasztalataikkal, tudásukkal és kapcsolati tőkéjükkel segítik a Club életét.

A feladatlista hosszú, és számos területre kiterjed. Így például számolnak saját pályázatíró csapattal, rendezvényekkel, kiterjedt marketingtevékenységgel, saját ajándéktárgyak létrehozásával, az STC baráti körének újraalakításával, edzőmérkőzésekkel, gyerekeknek sportsarok kialakításával. Szeretnék fejleszteni az infrastruktúrát, új tornákat hirdetnének meg és számos megjelenési lehetőséget biztosítanának szponzoraiknak.

A célok között szerepel többek közt a sárospataki fiatalok elvándorlásának megakadályozása a sport segítségével, a gyerekek motiválása, az edzők (tovább)fejlesztése, stabil felnőtt csapatok szerepeltetésével a város és a támogatók hírnevének öregbítése érdekében, öt éven belül további országos szintű ökölvívó kinevelése, NB II-es kézilabda-csapat, illetve meghatározó megyei I-es labdarúgó-együttes kialakítása. Mindezt az új vezetőség – 2020. július 21-én (kedden, 18 órától) – sajtótájékoztatóval egybekötött boresten mutatja be Sárospatakon a leendő támogatóknak és érdeklődőknek, az Újbástya Rendezvénycentrumban.

Az új elnökség hitvallása szerint „az elmúlt 75 év kötelez, hogy tegyünk az STC sikeréért”. De mit is mondanak erről a tagok?

KRAI CSABA (az STC elnöke; Vay Miklós Református Szakgimnázium pedagógusa): Komoly céljaink vannak, lesznek. A legfontosabb metódusa a törekvéseinknek a következő: „EGYÜTT A SPORTÉRT, EGYÜTT SÁROSPATAKÉRT!”. Minden szakosztályunkban szeretnénk NBI-es, illetve válogatott sportolókat nevelni. Szándékaink eléréséhez meg fogjuk teremteni – együtt – az emberi és anyagi feltételeket is.

BELICZA JÁNOS ZSOLT (az STC klubigazgatója; a SUSI elnöke): Hatalmas megtiszteltetés számomra a felkérés. A társadalmi klubmenedzsmenttel azon leszünk, hogy segítsük mindazok munkáját, akik eddig éjjel-nappal – a nem megfelelő mennyiségű humán erőforrás és anyagiak hiánya ellenére is – azon dolgoztak, hogy ez a történelmi jelentőségű egyesület méltóképpen legyen jelen a magyar sport világában. Nem tehetjük meg azokkal szemben, akik oly sokat tettek az STC-ért az elmúlt évtizedekben, hogy ne egy színvonalas klubbot állítsunk fel emlékükre, munkásságuk továbbvitelére. Éppen ezért, mikro és makro ciklusokból álló „programtervet” állítottunk fel, amelynek ha nem is azonnal, de minél előbb látszani fog az eredménye.

MOLNÁR SÁNDOR (a CIKS Kft. ügyvezetője; az STC klubmenedzsment tagja): Számomra is megtiszteltetés, hogy amit nagyapáink, apáink létrehoztak, az aktív közreműködésemmel tovább élhet gyerekeink részére. Egy történelmi város és egy történelmi egyesület – ez méltó Sárospatakhoz és az STC múltjához. Törekvéseimmel azon leszek, hogy a fiataloknak minőségi sportolási lehetőséget biztosítsunk, ezzel itthon tartsuk őket és megteremtsük az utánpótlást. Felnőtt csapataink jó szerepléséhez hozzátartozzon egy olyan szurkolói háttér, amely lelkesedésével a játékosaink motorja lehet. Szurkolóink érezzék, hogy nem csak azért kell kimenniük a meccsre, hogy a „bírót szidják” hanem hogy egy színvonalas mérkőzésen töltsék el szabadidejüket. Ami a kikapcsolódásról, feltöltődésről, és a hazai meccseken a STC részéről a vendéglátásról szóljon. Természetesen ezek eléréséhez elengedhetetlen a biztos háttér, az alapok megteremtése. Kezdjünk hát hozzá!

IFJ. KÖRMÖNDI ZOLTÁN (a DVTK volt marketing igazgatója; Pure Design Team marketing ügynökség ügyvezetője; az STC klubmenedzsment tagja): Aki ismer engem, azt tudja, hogy semmit sem veszek félvállról. Mindent, amit teszek, azt maximalista szemlélettel teszem. Élvezem a munkám minden pillanatát. Az értékteremtés a lételemem. Ha belekezdtünk, akkor azt tegyük a legjobb tudásunk szerint, mindegy hogy mennyi idő és milyen áldozatokkal jár! A DVTK egykori marketing igazgatójaként hozzám tartozott minden, ami nem sportszakma, minden, ami nem a pályán történik. 1910 óta az első ember voltam a DVTK életében, aki struktúráltan, rendszerszemlélettel és élményfókusszal gondolkodott. Csak, hogy példákkal is alátámasszam, én voltam az első, aki megszámolta a székeket (hogy tudjuk mit értékesítünk), szektorokat alakítottam ki, rendbetettem a vendéglátást, a kommunikációt, szponzorokat szereztem, VIP részleget üzemeltettem, ajándéktárgyakat terveztem és megfogalmaztam a DVTK márkáját egy márka kézikönyvben. Fanatizáltunk, kialakítottuk a hovatartozás érzését. Tartottam előadást NB1-es klubvezetőknek a Magyar Olimpiai Bizottság felkérése által és számos közös gondolkodás volt a Magyar Labdarúgó Szövetséggel. Talán ezeket a tapasztalatokat és kapcsolati tőkét tudom majd legfőképpen kamatoztatni az STC egyik managereként.

NAGY VARGA PÉTER (For-You 3 Kft. Kereskedelmi vezetője; az STC klubmenedzsment tagja): Nagy tisztelettel  fogadtam el a felkérést, s mivel életem legnagyobb részét a sport töltötte ki, így remélem én is hozzájárulhatok a már évek óta remek munkát végző csapathoz. A cél mindig egy: a sport szeretete és a sárospataki sportélet továbbfejlesztése. Hiszem és látom, hogy tehetségben és sportot szerető fiatalságban nincs hiány, viszont a mi feladatunk az, hogy a sikerhez vezető utat biztosítsuk megfelelőképpen számukra. „A siker, egy közös folyamat része”

IFJ. JARECSNI JÁNOS (Béres Szőlőbirtok és Pincészet birtokvezetője; az STC klubmenedzsment tagja): Nagy megtiszteltetés és nagy kihívás is számomra ez a felkérés, és egyben örömmel tölt el, hogy visszaadhatok valamit annak a klubnak, ahol fiatalként én is sportoltam. Tudásommal azon leszek, hogy segítsem az STC-t és megvalósítsuk a magunk elé tűzött célokat. Fontosnak tartom, hogy a klubban sportolók ösztönözve legyenek további sikerek eléréséhez, a felnövekvő nemzedéket pedig motiválni tudjuk a sport szeretetére azáltal, hogy egy megbízható, színvonalas klub színeiben indulhatnak, ahol a lehetőségek adottak a jó sporteredmények eléréséhez.

 

SZABÓ TERÉZ (hétszeres magyar bajnok ökölvívó; szakedző; az STC ökölvívó szakosztályának szakmai igazgatója; AIBA – Nemzetközi – edző; az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium pedagógusa): Legfőbb célunk, hogy sportolóink mind hazai, de legfőképpen nemzetközi téren sikereket érjenek el. Szeretnénk minél több válogatott versenyzőt kinevelni.
Az ökölvívást akarjuk megszerettetni, ezért versenyeket, közös edzéseket szervezünk. Az utánpótlás terén évek óta komoly feladatokat látunk el, és ezen megtisztelő feladatot továbbra is szívvel és lélekkel fogjuk végezni.

PAPP JÓZSEF (az Árpád Vezér Gimnázium pedagógusa; az STC és a SUSI kézilabda szakosztályainak szakmai igazgatója): Részemről ez már egy olyan útnak a kezdetét jelenti, melyet jól „taposva” nagyon komoly eredményeket tudunk elérni. Példaértékű összefogás jött létre Sárospatak utánpótlás és versenysportjának megfelelő és magas szintű fejlődéséért.

ZSÓFI JÓZSEF(a Bodkö Kft. építésvezetője; az STC és a SUSI labdarúgó szakosztályainak szakmai igazgatója): Kétszer már szerepet vállaltam Sárospatak labdarúgásában. Először 1995-2000 között, ahol meghatározó csapat voltunk a megyei elitben és bajnoki ezüst lett a csúcs. Másodszor a 2007-2012 közötti időszakban, ahol a megyei I-ből sikerült a csapatot NB III-ig „felvinni”. Óriási siker volt ez akkor. Az első periódus segítője Kerchner István, a másodiké pedig Kerülő Gyula volt szponzorként. 2015-ben Belicza elnök úr invitálására csapatot vállaltam a SUSI-ban, amit azóta sem bántam meg, mert jó körülmények között csúcsra értünk a 2005-2006-os korosztállyal. 2019-ben kineveztek az STC utánpótlás vezetőjének. Sikerült minden korosztályt felépíteni, elindítani a bajnokságban. Tehetséges edzőkkel dolgozhatok, akik a SUSI szárnyai alatt nevelkedtek. 2020. július 1-től új feladatom, az STC és a SUSI teljes szakmai munkájának koordinálása. Ilyen háttérrel, ilyen nevekkel bízok benne, hogy nagyon sikeresek leszünk.

KOVÁCS GÁBOR (az STC labdarúgó szakosztály vezetője): 2002-ben ért az a megtiszteltetés, hogy az akkori vezetőség felkért a szakosztályvezetői poszt ellátására. Az eltelt évek alatt nagyon sokszor ünnepeltem a szakosztály csapataival bajnoki címet vagy dobogós helyezést. Mint az élet más területein, itt is voltak hullámvölgyek, de mindig átlendített ezen a játékosok önzetlen, odaadó munkája és hozzáállása. Ezekből merített a szakosztály erőt ahhoz, hogy akár utánpótlás, akár felnőtt szinten méltóképpen öregbítse az egyesület, valamint városunk hírnevét. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az újonnan felálló egyesület vezetőségével együtt dolgozhatom. Bízom abban, hogy az egyesületnél munkát vállaló személyekkel az idén 75 éves klub munkája példamutató lesz, és meghatározó helyet foglal majd el a sport területén.   

MAJOROS TAMÁS (a SUSI szakmai vezető asszisztense; az STC kézilabda szakosztály vezetője): Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a SUSI után egy ilyen, komoly múlttal rendelkező klub mindennapi munkájában is részt vehetek. Bízom benne, hogy a két klub, valamint a vezetők és az edzők összefogásával és kitartó munkájával a közeljövőben sikerül a kézilabda szakosztály által kitűzött utánpótlás és felnőtt korosztályú célokat minél nagyobb mértékben megvalósítani és ezáltal Sárospatak város hírnevét növelni. Úgy gondolom, hogy minden egyes „csapattag” megfelelő képességekkel és motivációval rendelkezik a sikereink elérése érdekében.  

BODOROVICS TAMÁS (Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársa; a női felnőtt kézilabda csapat edzője): Egy régóta várt álom vált most valóra. Azt gondolom, sokan vártuk már ezt a pillanatot. Együtt még erősebbek leszünk és a rengeteg befektetett munka által pedig még sikeresebbek! A lányok nevében is mondhatom, hogy izgatottan várjuk a felkészülést, majd a szezont ebben az új felállásban.

KERÉKGYÁRTÓ KRISZTIÁN (a Magyar Posta munkatársa; a férfi labdarúgó felnőtt csapat edzője): 8 éve utánpótlásedzőként tevékenykedem az egyesületnél, és mellette párhuzamosan a SUSI-nál is szerepet vállalok. Egy-két kiváló generáció került a kezeim közé, amely bizalomra ad okot a későbbiekre nézve. Márciusban még a bajnoki arany megszerzéséért küzdöttem játékosként a csapattársaimmal együtt, amely megérdemelt megünneplését sajnos a járvány elvette tőlünk. Játékos pályafutásomat 2020. június 30-án elméletben és fizikálisan is feladtam, mert egy olyan lehetőséget kaptam, amelyet nem minden 31 éves edzőkollégám mondhat magáénak. Július 1-től a felnőtt csapat vezetőedzői posztja óriási kihívás, amellyel Váradi István pályaedzővel és kiemelkedő játékosommal fogunk remélhetőleg sikeresen megbirkózni. A legnagyobb köszönettel és tisztelettel tartozom azoknak, akik a tavalyi szezont sikerrel vették, ezáltal egy magasabb osztályba juttatva a sárospataki labdarúgást. A megyei elitbe való visszakerülést óriási mennyiségű háttérmunka előzi meg, amit a mérkőzéseken játékosaim nem fognak viszonzatlanul hagyni.

Feltöltő

Fel