Átadás előtt az új piac és közösségi tér

Szó szerint az utolsó simításokat végzik az új pataki piacon. A réges-régen, szombatonként százak által látogatott, a vasút mentén található területre talán sokan nem fognak ráismerni. A piac fénykorát követően első lépésként az önkormányzat megvásárolta a területet, hogy legyen alapja a további hasznosításnak. Az idő igazolta a döntés jogosultságát, augusztusban új piaccal gazdagodik a város.

Aros János a műszaki átadás-átvétel folyamatának kezdetén lapunknak azt mondta, Sárospatak újkori fejlődésének részeként törekedtek arra, hogy idővel régi-j funkciót kapjon a terület. 2017-ben nyújtottak be egy TOP pályázatot a terület rendezésére. Azért rendezésére – tette hozzá a polgármester, mert az üres területen időről-időre törmelékhalmazokat, majd szemét kezdett felhalmozódni. Első lépésként kormányzati támogatással közel 30 millió forintból a törmelék felszámolásával kezdődött a munka. Ezt követően már valóban egy fejlesztési területet kaptunk. A 300 milliós pályázat alapján egy új piac nőtt ki a földből a megfelelő kiszolgáló létesítményekkel, rendezett parkolóval és parkosítással. De fontosnak tartottuk azt is, hogy ne csak egy üres tér legyen, hanem közösségi tér is, mert tapasztaljuk, hogy a közepes létszámú szabadtéri rendezvényekre eddig nem volt jó megoldásunk. Most már lesz, hiszen például hangosítást is vásároltunk, sőt a téli időszakra gondolva szabadtéren alkalmazható fűtőegységeket is beszereztünk. Minden adott lesz egy-egy színvonalas, 2-300 fős rendezvény megtartására.

Fontos kiemelni, hogy a meglévő piac megmarad! Nem tervezzük, hogy megszüntetnénk a zöldség-gyümölcs és élelmiszer piacot, az továbbra is a megszokott rendben működne tovább. Az új piacra az igazi piaci árusokat várjuk – ruha, cipő, háztartási cikkek, műszaki eszközök, stb. eladására lesz lehetőség a jövőben – közölte a polgármester.

Aros János azt is elmondta, napjainkban az új piac műszaki átadás-átvétele kezdődött el, elindultak a szükséges engedélyezési eljárásárok is. Várhatóan augusztus első felében hivatalosan is használatba kerülhet az új piac.

Feltöltő

Fel