Brand new Sárospatak

Természet, történelem, kultúra, gasztronómia, rendezvények, oktatás, élmények, valamint törődés – nagyjából így foglalható össze Sárospatak új márkája, amelyet közel fél évnyi munka után június 10-én mutattunk be. Ezzel új korszak veheti kezdetét a város turizmusában és gazdasági életében.

A Pure Design Team tavaly pályázaton nyerte el Sárospatak új brandjének építését. Helyi szakemberekből álló csapatunk célja egy szerethető márkakoncepció megfogalmazása volt, olyané, amely hitet, lendületet és hírnevet ad Sárospataknak. Szép, de csendes városunkból egy izgalmas, programokat és kalandokat kínáló turisztikai központot szeretnénk építeni és kommunikálni, ám ehhez szükségünk van a helyi szolgáltatók és a sárospatakiak közreműködésére, hiszen ennek működtetése csak közös, minőségre fókuszáló erőfeszítéssel valósulhat meg.
De mi is a márka? Voltaképpen egy jelkép, amely egy különleges élményt szavatol, de csak akkor, ha a benne foglalt ígéreteket betartják. És mit ígérünk? Leginkább törődést. Egymással, városunkkal, környezetünkkel, az idelátogatókkal, hiszen ennek segítségével nyer értelmet új szlogenünk: Mert jó itt!

Hét alappillér

A márka megalkotását alapos kutatással kezdtük, amelyben megkérdeztük a helyi lakosokat, az öregdiákokat, a sárospataki vállalkozókat, és elemeztük Sárospatak médiajelenlétét. Kiderült: városunk kitörési pontja egyértelműen a turizmus, amelyhez számos kiváló, ismert és még felfedezésre váró adottsággal rendelkezik, főleg a családok számára.

Ennek nyomán alakult ki az a hét szegmens, amelyre felfűzhető a város kínálata. Ezeket a pilléreket egy „irányjelzővel” jelöltük, amelyből aztán összeállt a város új arculatában megjelenő virágszirom, amellyel reményeink szerint egyre több helyen lehet majd találkozni.

A hét szegmens és ami mögöttük áll:  

Kalandok hegyen és vízen: Bodrog-part, kerékpárutak, túraútvonalak, horgászat, vizes kalandok aktív programok, via ferrata – helyek, ahol gyalogosan, kerékpárral, lóháton vagy épp vízi járművekkel élmények szerezhetőek.

Zemplén ízei: a Tokaji borvidék borai, a sárospataki és zempléni ételek, a lepcsánktól a gombás ételeken át a húsleves töltelékéig.

Mesélő történelem: a Rákóczi-vár és híres lakói, a Kollégium és az egykori Bodrog-parti Athén, a Megyer-hegyi malomkőgyártás, Szent Erzsébet.

Szellemi felüdülés: az Iskolakert és a híres pataki diákok, Csokonai Vitéz Mihálytól Kossuth Lajoson át Kazinczy Ferencig és Móricz Zsigmondig, valamint a tanítóképző főiskolának is nevet adó Comenius.

Varázslatos Természet: Megyer-hegyi Tengerszem, a zempléni erdők, a szőlődűlők, a Bodrog ártere és természetvédelmi területek.

Regeneráló gyógyvíz: Végardó Fürdő – Szent Erzsébet gyógyvíz, amely főként a mozgásszervi megbetegedések tüneteinek enyhítésében segíthet.

Kikapcsolódás: rendezvények, például a Zempléni Fesztivál vagy az Ostromhétvége.

Az új városlogó és hét pillére együttesen képviselik Sárospatak értékeit, de egyes elemei külön-külön is felhasználhatóak. Az új arculathoz két szlogen is köthető. A „Mert jó itt” kicsit pimaszul, ám az érdeklődést felkeltve mutat rá a város színes kínálatára, értékeire, míg a „Zemplén szíve” földrajzilag is kontextusba helyezi Sárospatakot, miközben az érzelmekre is hat.

Várható hatások

Az arculat sikeres bevezetése az itt élők és dolgozók mindennapjaira is kihatással lehet: a turizmus, mint kitörési pont közvetve és közvetlenül élénkítheti a helyi gazdaságot, befektetéseket hozhat, sokaknak megélhetést biztosíthat, megszüntetheti az elvándorlást és jövőképet adhat a sárospatakiaknak. Biztosíthatja Sárospatak országos, a későbbiekben akár nemzetközi ismertségét is, új célközönséget vonzhat a városba. A felélénkülő programkínálat, a minőségi vendéglátás elsődleges haszonélvezői pedig a városlakók lehetnek.

Csak együtt sikerülhet!

Munkánk során azonban nyilvánvalóvá vált: elsődleges fontosságú a minőségre való odafigyelés! Nem engedhetjük meg magunknak a szemetes utcákat, a városkép-romboló üzleteket, az elhanyagolt játszótereket, a flegma kiszolgálást, a silány termékeket, a nemtörődöm hozzáállást! Ahogy az egykori pataki diák, Móricz Zsigmond fogalmazott: „nincs az az állapot, hogy még jobbat, még szebbet ne tudjon magának elképzelni az ember. A vágyak és az igények a lehetőségekkel nőnek.” Lehetőségeink pedig vannak, csak ki kell használni őket.

A sárospataki vállalkozásokkal és szervezetekkel már elkezdődtek a konzultációk, és hamarosan elkészül a márkaépítéshez szükséges szervezeti struktúra is. Mindebben azonban számítunk a lakosság segítségére is, hiszen a város első számú követei maguk az itt élők! Törődjünk egymással – mert akkor valóban jó lesz itt élni, dolgozni, tanulni, pihenni, a Zemplén szívében!

Pure Design Team

 

Feltöltő

Fel