Egy hét alatt három ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból a pataki rendőrök

A közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedésben résztvevők biztonságérzetének növelése, valamint a zavartalan közúti közlekedés biztosítása érdekében a Sárospataki Rendőrkapitányság koncentrált ittasság ellenőrzéseket hajt végre.

Az elmúlt egy héten belül az ellenőrzések során 3 esetben állítottak elő olyan gépjárművezetőket, akik ittasan vezették a gépjárműveiket. Egy gépjárművezetővel szemben pedig azért került sor mintavételekre, mivel gépjárművét bódult állapotban vezette. A vele szemben alkalmazott drogtesztek pozitív értéket jeleztek, illetve a gépkocsijából valamint a lakásának átkutatása során is kábítószer gyanúját keltő anyagok kerültek lefoglalásra.

Az ittas gépjárművezetőkkel, valamint a vezetési képességre hátrányosan ható szer hatása alatt vezető gépjárművezetővel szemben a Sárospataki Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított. A rendőri ellenőrzések a szondáztatásokon kívül kiterjednek még a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére, valamint az olyan kirívó közlekedési szabályszegések kiszűrésére, amelyek balesetveszéllyel járhatnak.

 

 

Feltöltő

Fel