Felújítják a végardói termálmedencét

1959-ben találtak rá a termálvízre Sárospatakon. Az első medence még a Bodrog folyó partján épült meg, két évvel később a fürdő mai helyén kezdődött a komplexum kialakítása. Az “ardói strandon” idén is fejlesztenek.

Az első medence még meszelt falu volt és természetesen termálvízzel töltötték fel. Később épült gyermekmedence, a 70-es években úszómedencét alakítottak ki, melyet tanmedencével és öltözőépülettel láttak el. 2002-ben csúszdás fürdőmedencét építettek, a leginkább látogatott termálmedencét 2004-ben mozaikburkolattal látták el és számos élményelemmel gazdagították. Jelen esetben ez utóbbi fontos számunkra. A 16 évvel ezelőtt megújított termálmedence mára már megkopott, elhasználódott.

A termálmedence mozaikos csempézése most több helyen is hiányos, felváltak a darabok és már a színük sem az eredeti. A termálvízben található ásványi anyagok az évek során nyomokat, kisebb elszíneződéseket hagynak a medence falán. Igaz, leginkább az veszi igénybe a burkolatokat, hogy a karbantartás részeként időnként kémiai szerekkel fertőtleníteni és takarítani kell a medencét. Ez oldja a fugázó anyagot, gyengíti a csempék rögzítését – mondta lapunknak Benkő Barnabás Zoltánné. A Pataqua Kft. ügyvezetője szerint a szükséges karbantartási munkálatok és természetesen a több mint 15 éves üzemelést követően megérett a medence a felújításra. Az elgyengült csempék közé a hatalmas nyomással rendelkező víz megtalálja az útját, és egyszerűen felnyomja a csempéket a helyéről.

Hosszas egyeztetést követően sikerült találnunk egy nagyon jó referenciákkal rendelkező szakembert, akivel tárgyalásokat követően megállapodásra jutottunk. A város testülete elfogadta a fejlesztési tervet, így bruttó 50 millió forintos nagyságrendért teljes felújítást tudunk végrehajtani. Az új, spanyol minőségű csempe színe más lesz, a fugázásra használt anyag modernebb és tartósabb lesz a korábban alkalmazottnál – mondta Benkő Barnabás Zoltánné.

A kivitelező március első napjaiban tervezi megkezdeni a munkálatokat, addigra várhatóan már nem lesznek fagyok. A felújítás befejezése pedig természetesen a nyári szezont megelőzően megtörténik.

A felújítás költségeit a fürdőt üzemeltető önkormányzati társaság saját forrásból tudja teljesíteni.

Miután évek óta a térség leglátogatottabb turisztikai attrakciója Végardó Fürdő – évente 250 ezer vendéget fogad –, a működése is nyereséges. Annak ellenére nyereséges, hogy jelenleg nyári fürdőként fogadja a vendégek többségét, míg télen főként a helyi és környékbeli oktatási intézményekben tanulók és persze az úszni vágyók használják. A legtöbben azonban nyáron érkeznek a fürdőbe.

Feltöltő

Fel