Már csak pár jegy maradt az V. Sárospataki Sport Bálra

LEGYEN RÉSZESE SÁROSPATAK LEGNAGYOBB BÁLJÁNAK! 2020. február 29-én (szombaton) rendezi meg a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola a jubileumi V. Sárospataki Sport Bált, amelyre elővételben szinte már az összes jegy elfogyott, több mint egy hónappal a rendezvény előtt.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, illetve mivel korlátozott számban kaphatóak csak a jegyek, ezért az összes edzőnél (SUSI), a főszervezőknél (lásd: plakát), valamint a Le-porello Papír Írószer boltban is megvásárolhatók még a maradék ticket-tek. Idén is az első 300 jegy vásárlónak tudnak helyet biztosítani a földszinten, akik esetleg később veszik meg, azoknak pedig az első emeleten lesz lehetőségük helyet foglalni. Az eseményen a következő programok várhatóak, a teljesség igénye mellett: tombolasorsolás, tánc és freestyle bemutató, ének-zene-muzsika, táncverseny, apró ajándék mindenkinek, sofőrszolgálat (Sárospatak területén), sztárvendégek bemutatkozása, teqball…

Szeretettel látnak a szervezők mindenkit!

Feltöltő

Fel