15 éves évfordulóját ünnepelte a Zsindely Népzenei Együttes

Idén ünnepelte alakulásának 15. évfordulóját a Zsindely Népzenei Együttes. A magyar népzenét játszó zenekar 2004-ben alakult Sárospatakon. A zenekar tagjai családi hagyományokból indulva, valamennyien autodidakta módon sajátították el a népzene alapjait. Elsődleges céljuk a hagyományápolás és az értékmegőrzés. Az együttes hitvallásában a tagok fontos feladatuknak tekintik, hogy minél nagyobb réteg megismerje és megszeresse a magyar népzenét.

Téglás Zsolt – az együttes vezetője – édesapja, Téglás Dezső citeramuzsikáján nőtt fel, a hagyományairól híres bodrogközi Cigándon. Ezáltal belenevelkedett a népi kultúrába és a családi fészek elhagyásával egy saját együttest hozott létre. A zenekarvezető prímás szerepe a családon belüli népi kultúrába való belenevelődésen keresztül hagyományozódik tovább. Néhány éve a család legifjabb tagja, a 9 éves Téglás Botond is aktívan bekapcsolódott hegedűjátékával a közös zenélésbe.

A zenekari tagokat a népzene szeretete és a hagyományok ápolása hozta össze, akik eleinte csak kedvtelésből muzsikáltak együtt, majd 2004-ben Sárospatakon hivatalosan is megalapították együttesüket. Tíz évnyi zenélés után, 2014-től egyesületi formában működtek tovább, és a jubileum alkalmából kiadták első lemezüket,” Karácsony reggelre szépen virradjanak!” címmel.  Közben a számos fellépés mellett táncházakat, hangszerbemutatókat és népdaltanítást is szerveztek.  2018. tavaszán, a Miami és környéke Amerikai Magyar Református Egyház közösségének meghívására, az együttes az Egyesült Államokba utazott, ahol a Miami Magyar Nap keretében, március 15-i ünnepi koncertet adtak. 2019. májusában készült el az együttes második nagylemeze, „Cigándi fonó” címmel.  A cigándi zenei hagyományokból építkező zenekar 2019-ben nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 15. évfordulóját Cigándon, ahol a lemezbemutató koncert mellett több száz fő bevonásával egy hagyományőrző lakodalom került bemutatásra.

2020-ban a hazai felkérések mellett külföldi szerepléseik is lesznek. Téglás Botond 2020. február 29-én Bécsben, április 03-án Düsseldorfban fog fellépni. A zenekari formáció pedig március 15-én az ünnepi műsorukat Angliában fogja bemutatni.

A Zsindely Népzenei Együttes jelenlegi tagjai:

Dr. Téglásné Szabó Éva – ének

Téglás Tamara – ének

Téglás Botond – hegedű

Téglás Szilárd – hegedű

Dr. Téglás Zsolt Gábor, együttesvezető – hegedű

Téglás Dezső – citera

Boglyasovszky Tamás – brácsa

Jónás Kálmán – nagybőgő

Gombos Levente – kecskeduda, pásztorfurulya

Csurgó Dezső – cimbalom

Joósz Antal – harmonika

 

A Zsindely Népzenei Együttes felvételei:

https://www.youtube.com/watch?v=ynf4xXc4htA

https://www.youtube.com/watch?v=_4rdC7FmjeE

Feltöltő

Fel