Pataki fiatal Szent Erzsébetről szóló versét díjazta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Szépirodalmi pályázatot hirdetett Árpád-házi Szent Erzsébet életéről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében. A felhívásra az országból 141 pályamű érkezett, a novemberi díjátadón egy pataki lány, Gál Csilla is ott volt.

Huszadik, jubileumi alkalommal adták át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította Szent Erzsébet rózsája díjat, melyhez kapcsolódva a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében vers- és novellaíró pályázatot hirdettek „Szépirodalmi pályázat Árpád-házi Szent Erzsébet életéről”címmel. Erre a pályázatra egy 18 éves sárospataki lány is küldött be pályaművet nevelőtanára támogatásával.

Gál Csilla korábban a Szent Erzsébet Katolikus Általános tanulója volt, most az egykori újhelyi mezőbe, ma a sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban cukrásznak tanul. Családja Sárospatakon él, Csilla kollégista, igaz sokat tartózkodik itthon, mert szüleinek sokat kell segítenie. Ha kell fát vág és hord be a lakásba, ha kell takarít és mosogat, örömmel teszi. Mind e mellett kollégiumi nevelője, Kovácsné Kovács Ágnes jelezte a csoportjának, hogy van egy szépirodalmi pályázat. Egyedüliként Csilla vette komolyan a felhívást és némi utánajárást, utána olvasást követően megírta versét.

A pályázatra az egyházmegyékből összesen 141 pályamű érkezett, amelyből a szakmai zsűri választotta ki korcsoportonként az öt legjobbat. Csilla szent Erzsébetről szóló versét, korosztálya legjobbjának ítélte a zsűri.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre november 19-én, kedden került sor a Szent Erzsébet rózsája díjátadó est keretében a Nemzeti Színházban. A díjakat Dr. Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK alelnöke és Dr. Ternyák Csaba egri érsek, az MKPK Oktatási Bizottságának elnöke adta át.

A szerény lány nagyon örült a díjnak, elismerésnek, barátai, diáktársai is büszkék rá, akárcsak a családja. Csilla azt sem titkolja, nem tartja magát vallásosnak, csupán nyitott és érzékeny embernek.

Hogy lesz-e új verse Csillának azt nem tudja még, de nagyon tetszett neki, amikor a díjátadón az ő versét, Tóth Auguszta színésznő adta elő a Nemzeti Színházban.

Feltöltő

Fel