A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékezett a Sárospataki Wass Albert Kör

Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává, annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett Nyíregyháza-Sóstón ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, akik túlélték a Gulág borzalmait. A törvényhozás ezzel a döntéssel méltóképpen kívánt megemlékezni arról a közel 800 ezer magyarról, akiket 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak több éves kényszermunkára, vagy a második világháborút követően a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában a magyar hatóságok hathatós közreműködésével koholt vádak alapján, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért 5-25 évre száműztek a Gulágra.

A Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK) ebből az alkalomból idén is koszorúzással egybekötött megemlékezésre hívta Sárospatak polgárait és szervezeteit az emléknapon a polgármesteri hivatal Eötvös utcai bejáratánál lévő Gulág emléktáblához. Az említett országgyűlési határozat – többek között – támogatta és szorgalmazta emlékművek állítását, megemlékezések szervezését, oktatási anyagok és tudományos feldolgozások készítését, amelyek a kommunista diktatúra idején a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékeznek. A SWAK is ennek keretében pályázott emléktábla állítására, melyet Kövér László Házelnök Úrral közösen avatott a civil szervezet 2017. február 24-én. A Gulágra hurcolt sárospataki áldozatoknak emléket állító tábla azon épület falán került elhelyezésre, mely épület a kérdéses időben járásbíróságként működött a hozzátartozó fogdával. Ma ebben az épületben működik a polgármesteri hivatal.

A megjelenteket – közöttük Aros János urat, Sárospatak polgármesterét – a Himnusz eléneklése után Tarnavölgyi László köszöntötte. Az egyesület elnöke felidézte, hogy Gulág alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszert értjük, ahol a rezsim hazai és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, illetve más okokból elhurcoltakat tartották fogva és kényszerítették kemény fizikai munkára. A Gulág legismertebb foglya, Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas író becslése szerint összesen mintegy 50 millió ember járta meg a szovjetunióbeli kényszermunkatáborokat, mondhatni a poklot. Kutatásokkal, forrásokkal igazolt tény, hogy a második világháború végén, illetve közvetlenül utána a Vörös Hadsereg sárospataki polgárokat is elhurcolt a Gulág táboraiba. Néhány tucat esetben ezeknek az adatoknak a levéltári forrásokkal történő egyeztetésére is sor került, de mivel valószínűsíthető, hogy a tényleges áldozatok száma a megismertnek a többszöröse, így az ismert áldozatok mellett a sok ismeretlen áldozat emléke előtt is fejet hajt az emlékező közösség. Mert az utókor kötelessége, hogy valamennyi áldozatra emlékezzen és emlékeztessen.

Vitéz Csantavéri Tivadar székkapitány, a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Törzskapitányság vezetője emlékbeszédében ismertette a bő 7 évtizeddel ezelőtti borzalmakat: “A hazánkat megszálló bolsevik hatalom, a Szovjetunió – bár magát felszabadítónak neveztette és emlékoszlopokat állíttatott magának – hazánkban megszállóként viselkedett. Nők tízezreit erőszakolták meg és a korabeli 172 ezer négyzetkilométer területű, közel 15 millió lakosú Magyarországról 300 ezer, míg a mai Magyarország területéről több mint 200 ezer ártatlan civilt – köztük mintegy 50 ezer honfitársunkat német származása miatt – hurcoltak el a szovjetunióba “málenkij robot”, azaz kis munka címén rabszolgamunkára. A deportáltak 30-40 %-a belehalt az embertelen körülmények miatt kialakult járványokba, a tífuszba, vérhasba, az éhezésbe vagy a végkimerülésig hajtott kényszermunkába.” Sajnos, manapság is alig tudnak az emberek ezekről a borzalmas eseményekről, hiszen – mutatott rá a megemlékezés szónoka – “a rendszerváltásig tilos volt minderről beszélni, a kutatásokról nem is beszélve. A túlélők is alig mertek beszélni. Sőt még ma is, 30 évvel a rendszerváltoztatás után is alig mernek. Ugyanis, amikor szabadon engedték őket – hivatalosan mint hadifoglyokat -, akkor azzal fenyegették meg őket, hogy ha ezekről a dolgokról beszélnek, visszaviszik őket a lágerekbe.” Csantavéri Tivadar emlékbeszédét a Lágerballada egy részletével zárta:

“Oroszföldön meggyötörve a halálé lettek ők,
Titokban őrzik csontjaikat a jeltelen temetők.”

A megemlékezésen közreműködött még Matisz Dominika, a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium diákja, aki Galgóczi Árpád Zsarnokság és szabadság című versét tolmácsolta mély átéléssel az emlékező közösségnek. Ezután Sárospatak Város Önkormányzata, a Vitézi Rend BAZ megyei Törzskapitánysága, a Sárospataki Wass Albert Kör, a Magyar Történelmi Nemzetőrség és a Sárospataki Járási Hivatal képviseletében megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit az emléktáblánál, majd a főhajtást tevő gyülekezet a Szózat közös eléneklésével zárta a méltóságteljes megemlékezést.

Az emléknapon a Gulág sárospataki, illetve rajtuk keresztül valamennyi áldozatára emlékeztünk és emlékeztettünk, azokra az ártatlanul fogságba vetett és a szovjetunióbeli kényszermunkára hurcolt édesanyákra, édesapákra,, nagyapákra, testvérekre, dédszülőkre, rokonokra és barátokra, akik egy istentelen és embertelen korszak áldozataivá váltak. Soha többé ilyet!

(Fotók: Videotomix foto)

Sárospataki Wass Albert Kör Elnökségének beszámolója

Feltöltő

Fel