Megalakult a megyei közgyűlés

A választópolgárok döntésének megfelelő összetételben újjá alakult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése pénteken délelőtt a Megyeházán. Az alakuló ülés keretében elnökké választották Bánné dr. Gál Boglárkát (Fidesz-KDNP), az alelnök pedig Szabó Gergely (Fidesz-KDNP lett). Ezt követően megemlékeztek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Az ünnepi szónok Tállai András miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár volt.

Tamás Barnabás, mint korelnök nyitotta meg az alakuló ülést. A határozatképesség megállapítását követően elfogadták a napirendet. Dr. Murányi  Zsolt, a TVB elnöke ismertette az október 13.-án történt választással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, amely lényege, hogy a megyei közgyűlésben 18 mandátumot nyert el a Fidesz-KDNP, 8-at az ellenzéki közös lista (Jobbik, MSZP, Momentum, Mindenki Magyarországa)  és 3-at a DK.  Ezt követően ünnepélyes keretek közt átvették megbízólevelüket az új képviselők.  Titkos szavazással egyhangúan elnökké választották Bánné dr. Gál Boglárkát, aki az eskütétel után átvette az ülés vezetését.

Székfoglalójában megköszönte a választópolgárok támogatását. „Felelősséggel, elkötelezettséggel, legjobb tudással és szándékkal” kívánja elnökként szolgálni megyénk lakosságát. Szeretne megfelelni a közbizalomnak. Kiemelte a szolidaritás és a célorientált munka fontosságát. Szeretné elérni, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén méltó helyet foglaljon el a megyék versenyében. Ehhez kért segítséget, támogatást az elkövetkező öt évre. Megköszönte az elmúlt ciklusban végzett munkát és a közös együttműködés lehetőségét ajánlotta a most kezdődőre. Az alakuló ülés keretében ezt követően Szabó Gergelyt választották alelnökké.
Cikk és fotók: Megyei Közgyűlés sajtószolgálat; Kulcs Magazin.

Feltöltő

Fel