Több kivitelező dolgozik egyszerre a Megyer-hegyi Tengerszem fejlesztésén

Látványos szakaszához érkezett a Megyer-hegyi Tengerszem turisztikai fejlesztése. A pályázatot már korábban elnyerte az önkormányzat, a hatósági engedélyek és közbeszerzési eljárásokat követően most már szemmel is jól látható a beruházás.

Az elmúlt öt évben sokat dolgoztunk azon, hogy meglévő adottságainkat tovább tudjuk fejleszteni. A város alapvető működését segítő beruházások / pl. szennyvízberuházás – szerk./ mellett a turisztikai fejlesztésekre helyezünk nagy hangsúlyt. Egy TOP pályázatnak köszönhetően több mint 300 millió forintos fejlesztést tudunk megvalósítani a Tengerszem térségében – mondta Aros János. Azért a térségében, mert nem csak a Tengerszemet érinti a projekt. Már az oda vezető út is megújul, átalakul, lesz kerékpárút, építünk esőbeállót, parkolókat alakítunk ki a Megyer-hegyen lesz egy kilátó, míg a Tengerszem területén egy via ferrata mászó pálya rendszert hozunk létre. Ezen kívül több olyan eleme is van a programnak, ami bemutatja majd az egykori malomkőgyártást, de a családosok számára egy külön kis „őrlőüzemet” is építünk, ahol valódi malomköveket használhatnak majd a gyermekek. Ezek a fejlesztések mind azt szolgálják, hogy a mostani körülmények modernebbek legyenek, az éves szinten oda érkező több ezer turista komfortosabb lehetőségek mentén gyönyörködhessen a Magyarország 7 természeti csodája közül 2011-ben az első helyre rangsorolt Megyer-hegyi Tengerszemben – tette hozzá Sárospatak polgármestere.

Az önkormányzati fejlesztéseket koordináló Erdős Tamás kalauzolta szerkesztőségünket a Tengerszemet érintő fejlesztések államosai között.

A Ciróka pihenőpark lesz az egyik látványos eleme a kivitelezésnek, ez egy többfunkciós pihenőpark lesz. Az itt található romos épület megmentése a célunk, az évtizedek óta lepusztult ingatlan falait megerősítjük, új tetőszerkezetet kap és ezzel egy modern, de mégis a tájba illő kőfalazattal rendelkező épület jön létre. Ez egy esőbeálló hely lesz a turisták számára, körülötte számos parkolóhelyet alakítunk ki, teljes tereprendezés mellett parkosítás valósul meg, pihenő padok, szalonnasütők lesznek kihelyezve – mondta a részletekről Erdős Tamás. Terveik szerint kerékpártárolót is sikerül kihelyezni valamint egy kisebb kereskedelmi egység létrehozása is a tervekben van.

Parkoló félúton a Tengerszemhez

Ez a helyszín azért is fontos, mert már a 37-es főúttól új út épül. Egy széles, 5,5 méteres makadámút mellett kerékpáros sávot is kialakítunk valamint a csapadékvíz elvezetéséről is gondoskodunk. A Ciróka pihenőpark előtti métereken ér majd véget a kerékpárút és nagyjából itt lesz az a pont is, ahonnan az autósokat arra kérjük, innen már gyalogosan folytassák útjukat – tette hozzá Erdős Tamás.

A Tengerszemen alpinista szakemberek dolgoznak. Ők végzik el a sziklafal takarítását, a sűrű benőtt növényzettől való megszabadítását, ennek részeként minden mozgó követ és veszélyes elemet eltávolítanak a későbbi biztonságos üzemeltetés érdekében. A szakemberek egyúttal ki is alakítják a via ferrata pálya nyomvonalát. Három nehézségi fokozatú mászó pálya épül ki a Tengerszem oldalában, az elsőn akár a gyermekek is mászhatnak majd, míg a legnehezebb már valóban a jól mászóknak lesz ajánlott. Természetesen a mászáshoz szükséges biztonsági felszerelése is helyben lesznek a munkatársakkal együtt, többek között ezért is épül egy tájba illő fogadó épület.

Két új épület lesz, / mindkettőt olyan helyre építik, ahol források szerint évszázadokkal korábban is állt ingatlan – szerk./ egy fogadó épület, ami tájékoztatást és a via ferrata használatát segíti majd, a másik épület pedig egy interaktív foglalkoztató műhely lesz, főként gyermekeknek. Az itt készült kövekből származó kisebb méretű őrlőmalmokkal saját maguk készíthetnek majd frissen őrölt lisztet, ami emlékként magukkal is vihetnek majd. A harmadik építészeti beavatkozás az egykori malomkőbányászok szállásaként és kovácsműhelyként használt barlang rendbetétele lesz. Ezeken kívül pihenőhelyeket alakítunk ki, minden lényeges ponton információs táblákat helyezünk ki – mondta Erdős Tamás.

A Tengerszem látogatottságáról elmondható, hogy évente több tízezer ember érkezik az ország legkisebb természetvédelmi területére.

Feltöltő

Fel