Befejeződött a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tehetséggondozó programja

2019. júniusában nyilvános bemutatóval ért véget a FFAMI néptánc tagozatának tehetséggondozó programja.

A „Jeles napok, vigasságok” címet viselő projekt keretében 60 órás komplex tehetséggondozó foglalkozásokon és egy 3 napos táborban vehetett részt az iskola 20 néptáncos tanulója. A foglalkozásokon – melyek 2018. októberétől 2019. áprilisáig, szombati napokon zajlottak – a magyar néphagyomány jeles napjaival, a hozzájuk kapcsolódó népszokásokkal, s két tájegység egy-egy településének néptánchagyományaival ismerkedtek meg.

A néprajz és néptánc órák mellett vetélkedő és kézműves foglalkozás színesítette a programot. A 60 órás kurzus befejezését követően a táncosok egy 3 napos táborban vettek részt Göncön, ahol a korábban megtanult táncanyagokból 2 koreográfia megalkotására került sor. Az elkészült alkotásokat a szülők, érdeklődőt a program nyilvános bemutató előadásán tekinthették meg 2019. június 3-án.

Darmos Éva, Darmos István

Feltöltő

Fel