Több mint 200 sportoló mutatta meg tudását a 2018/2019-es tanévben a SUSI-ban

Véget értek a 2018/2019-es tanév eseményei, versenysorozatai a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola sportolói számára. Ez az év is hozott történelmi pillanatokat, hiszen elég ha csak azt említjük, hogy ebben az évadban – először a SUSI életében – országos ifjúsági bajnokságban indultak el a leány kézilabdások.  A számos siker mellett, azt is meg kell említeni, hogy a hazai rendezésű tornák, a tavaszi sportfesztivál, a házi versenyek, a Bozsik programok és a sport bál megszervezése is színesítette az egyesület „palettáját”. A különböző szakosztályok (szivacskézilabda, kézilabda, futsal, labdarúgás, torna, röplabda) résztvevői sok tornára, kupára kaptak meghívást, valamint a szövetségek által kötelező versenyrendszerekben való részvétel tette ki az évad eseményeit.

A torna szakosztály edzői is kitettek magukért, hiszen közel 35 leányzó választotta ezt a sportágat. A heti kettő alkalommal végzett edzések alapján kimondható, hogy szemmel látható a fejlődés a gyermekeknél, ráadásul Csehiné Tomkó Krisztina mellett, sikerült Batta Zoltánné Marika nénit is „bevenni” a csapatba, akinek jelenléte nagy megtiszteltetés az egyesület számára. A házi és az egyéb versenyeken szép érmeket szereztek a sportolók, akik ezáltal méltóan öregbítették Sárospatak hírnevét.

A legfiatalabb szakosztály – a röplabda – immáron kettő éve működik a SUSI-n belül. Beliczáné László Petra tanítványai az országos U11-es és U13-as leány bajnokságokban pallérozódtak, igencsak tisztességes helytállással. Sőt, az egyik fordulóban, életük első érmét is megszerezték, bronz „kiadásban”. Említést érdemel az is, hogy az U11-esek Szegedi produkciója, több szakember figyelmét is felkeltette.

Szivacskézilabdában és kézilabdában kiváló munkát végzett a Bodorovics Tamás, Hevele István, Sztankó Gábor trió, akik a leány U7, U8, U9, U10, U11, U12 és IFI korcsoportokat gardírozták. Külön ki kell emelni hogy a sportiskolások idén először indultak el az országos ifjúsági bajnokságban, ahol az előkelő negyedik helyet szerezték meg. Az is tény, hogy a szakosztályok közül a kézisek utaztak a legtöbbet, hiszen számos tornán, kupán, valamint bajnoki mérkőzésen léptek pályára a fiatalok.

A focistáknál is sok program volt az évadban, ennek az egyik fő eleme az volt, hogy U14-es korosztályban – amelyet először indítottak a SUSI-soka BAZ megyei bajnokságban – ezüstérmet szereztek Zsófi József sportolói. De ugyancsak komoly dolognak tartják az egyesület vezetői azt a tényt, hogy ebben a tanévben is felkérték a piros – kékeket a Kiemelt Bozsik programban való indulásra, U10 és U11-es korosztályban. Az edzéseket (U7; U8; U9; U10; U11; U13) Vachter Tamás, Vachter Gábor; Kerékgyártó Krisztián, Balogh Tamás, Nagy István Csaba és Zsófi József tartották meg, kiváló minőségben.

Az évzáró bankettek zárták ismét a sort, ahol a trénerek ezeken az összejöveteleken értékelték a játékosok, csapatok eredményességét, fejlődését. Egyöntetűen megállapították a szülők, edzők és vezetők, hogy jó úton jár az egyesület szakmai téren, hiszen sok gyermekre figyeltek fel különböző NB-s klubok alkalmazottjai. Viszont azt is meg kell jegyezni, hogy infrastrukturális szempontból sajnos az edzés szám növelése, edzés helyszínek biztosítása – főleg a téli időszakokban – nagyon nehéz feladat. Ráadásul az árak is igencsak emelkedtek a létesítmények bérlésénél, amely valószínű a 2019/2020-as évadban sem fog megállni. Ezeken a dolgokon kívül a SUSI helyt áll – a Sportos és Egészséges Zemplénért egyesülettel közösen – egy EFOP-os pályázatban is, ahol 47 településen tartanak szabadidő foglalkozásokat, nagyrendezvényeket és fórumokat is, nem kis sikerrel.

A Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola köszöni az éves erkölcsi és anyagi támogatást Sárospatak Város Önkormányzatának, Continental Dohányipari Zrt-nek, Kispatak 2000 Kereskedelmi Kft.-nek, Fa-Forg-Tech Hungária Kft.-nek, Sárospatak Újságnak, GEO-MILK Növénytermesztő, Szarvasmarhatenyésztő és Szolgáltató Kft-nek, Észak-Magyarországnak, Holan Kamion Fuvarozó és Szolgáltató Kft-nek, www.sarospatak.hu-nak, a Hegyalja Televíziónak, Colas Alterra Építőipari Zrt-nek, ÉPSZER Építő-és Szerelőipari Zrt-nek, Cothec Energetikai Üzemeltető Kft-nek és a Zemplén Televíziónak.

Az egyesület vezetősége minden SUSI-s sportolónak GRATULÁL a teljesítményéhez és köszöni a szülőknek a nagyra becsült segítségét!

További információt a patakiak életéről a következő helyeken találhatnak a kedves olvasók: www.susisport.hu; www.facebook.com/pages/Sárospataki-Utánpótlásnevelő-Sportiskola.

A SUSI 2018/2019-es szezonja számokban:

  • 4 szakosztály
  • 6 sportág
  • 12 edző
  • 4 fős elnökség
  • 201 sportoló
  • 000 kilométer utazás
  • 5 kisbusz
  • 1 sofőr
  • 65 torna
  • 278 mérkőzés
Feltöltő

Fel