Pataki Öregdiákok köszöntése

A minden év június utolsó hétvégéjén Sárospatakra érkező öregdiákokat idén is köszöntötték a Makovecz téren. A Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében megvalósuló eseményre ebben az évben ötödik alkalommal kerül sor. A 2014-ben felállított Pataki Diák szobra, Borsi Antal tanár úr alkotása ma már fontos zarándokhely.

Aros János, Sárospatak Város polgármestere mellett Dr. Komáromi Éva, a Sárospataki Járási Hivatal vezetője beszélt a pataki diáklét semmivel össze nem hasonlítható élményéről. Emlékező gondolataiban az ünnepségen elhangzott Arany János Domokosnapra című költemény vezérfonalát használta. A vers értékközvetítő gondolatai egyezőséget mutatnak a pataki diáklét sarokpontjaival: úgy, mint hit, erő, akarat, nemes önbizalom. A mai öregdiákoknak feladata, hogy tovább adják és közvetítsék mindezeket az értékeket az új generációk számára.

Idén sem maradt el a Pataki Diák szobrának koszorúzása, és a „Bodrogpartján van egy város..,.” kezdetű diákdal éneklése. A közös koccintáshoz Goreczky Gergely, a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója biztosította a poharakba kerülő nedűt. Tanárok és volt diákok élmények felidézésével, közös fotózással, őszinte beszélgetésekkel töltötték a délután hátralevő részét.

Színvonalas közreműködésükért köszönet a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona tanárainak és tanulóinak, valamint a Bodrog Néptáncegyüttes vezetőjének és táncosainak.

A Művelődés Háza és Könyvtára és Szajkó József fotóinak felhasználásával.

Feltöltő

Fel