Végardói falunap és levendulaszüret

Tucatnyi program várta mindazokat, akik ellátogattak a hétvégén a Végardói falunap és levendulaszüretre.

Délután két órától a csapatok főzőversenye kezdődött, közben kitelepültek az árusok, büfések, így volt minden, ami élvezetessé tehet egy közösségi rendezvényt. Még a nosztalgikus vattacukor sem hiányzott Végardóról.

Egyed Attila azt mondta, örül annak, hogy évente egy alkalommal sikerül erősíteni a helyi közösséget. A rohanó hétköznapokban még a szomszédok is csak futtában váltanak szót egymással, ilyenkor pedig kellemes környezetben, jó hangulatban és zenei programok mellett van mód kikapcsolódásra. Idén levendulaszürettel is kibővült a program, sőt egy olyan sátor is volt, ahol Milike néni levendula készítményeit lehet megcsodálni vagy éppen megkóstolni.

Az estét bál zárta, azzal az érzéssel, hogy jövőre is várnak mindenkit Végardóra!

Feltöltő

Fel