Comenius-kupa – Szekeres István emléktorna

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában került megrendezésre a „Comenius-kupa sakkverseny” tavaszi fordulója, mely egyúttal a sorozat megálmodójának, Szekeres Istvánnak is emléket állított.

A verseny megnyitóján Kissné Murányi Andrea igazgató asszony, Sikora Attila alpolgármester és Rák Zsolt a SESE elnöke egyaránt meleg szavakkal emlékezett meg Pista bácsiról, akinek szívügye volt a sárospataki sakk és ezen belül is az utánpótlás nevelés. Felesége, Szekeres Istvánné, Zsuzsa néni a család nevében köszönte meg a kedves megemlékezést.
A versenyre 13 településről (Bodrogkisfalud, Bodrogkeresztúr, Edelény, Hajdúböszörmény, Kazincbarcika, Kisvárda. Miskolc, Olaszliszka, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tiszaújváros, Tokaj) 94 tanuló nevezett, akik 4 korcsoportban ültek asztalhoz. Kovács Tamás, a verseny szervezője és bírája értékes ajándékokkal, oklevéllel, éremmel és serleggel jutalmazta a korcsoportok dobogósait, valamint számos különdíj is kiosztásra került.

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolát Bánóczi Alíz, Boros Csenge, Boros Ádám, Brogli Szabolcs, Czető Áron, Egyed-Béres Zsombor, Géczi Laura, Rozgonyi Orsolya és Szarka Noel képviselte. Közülük Szabolcs szerepelt a legjobban, 6. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Balogh János és Maczkó Attila.

Mindnyájuknak gratulálunk!

 

Feltöltő

Fel