Intézményi költségvetések is napirenden voltak a Pénzügyi és Gazdasági bizottság ülésén

A februári ülésre készülve tartottak egyeztetést a Pénzügyi és Gazdasági bizottság tagjai.

Többek között tárgyalták a PATAQUA Kft. és a Sárospataki Közszolgátlatási Nonprofit Kft. 2019-es évre szóló üzleti terveit is, mindkettőt elfogadásra javasolják a testületnek.

Szó volt még a Budai Nagy Antal utcán lévő önkormányzati építési telkek kapcsán egy újabb telek értékesítéséről. Mint ismert a város közművesített telkekkel rendelkezik a Kispataki városrészen, ahol egy korábbi testületi döntés értelmében a piaci árhoz képest 50 % kedvezménnyel kínálják az építési telkeket. Az első három érdeklődő pedig további 10 százalékot kaphat. Most a bizottság már a harmadik telek eladásáról döntött, ezzel segítve a patakon letelepedni szándékozó fiatalokat.

Feltöltő

Fel