Támogatást kaptak a jó tanuló Vay-s diákok

Jutalmazásra kerülhetett sor a tanulmányi félév idején a sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthonban. Az intézmény vezetője elmondta, a különböző szakmákban tanuló diákjaikat többféleképpen igyekeznek ösztönözni, így az állami ösztöndíjak mellett tanulmányi kirándulások és külföldi szakmai programok is azt a célt szolgálják, hogy szorgalmukban motiválják a hozzájuk járó fiatalokat.

Dr. Téglás Zsolt közölte egy felajánlásnak köszönhetően lehetőségük nyílott arra, hogy valamennyi osztályukból a legjobbak teljesítményét elismerjék. Ehhez alapvetően az osztályfőnökök segítségét kérték, válasszá ki ők az arra érdemes tanulókat.

A támogatás egy baráti kapcsolatnak köszönhető, az oktatási intézmény lelkésze, Dr. Enghyné Zergi Márta egykori gimnáziumi iskolatársa jelenleg a pataki Teológián tanul. Ott egy baráti beszélgetés során jelezte az egykori iskolatárs, hogy nem várt összeghez jutott, amelyet szeretne felajánlani a patakon tanuló tehetséges diákok támogatására. A készpénz adomány átvételét követően így tizenhárom fiatalnak tudtunk támogatást nyújtani, egyenként 25.000 Ft értékű vásárlási utalvány formájában – mondta az intézményi lelkész.

Az anyagi támogatás átadásakor minden egyes diákról az osztályfőnökeik adtak jellemzést, megerősítve azt, hogy kiérdemelték ezt a fajta elismerést.

Feltöltő

Fel