Minősített Közművelődési Intézmény címet érdemelt ki A Művelődés Háza és Könyvtára

Budapesten, A Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott központi ünnepségen, a Hagyományok Házában kapta meg a Minősített Közművelődési Intézmény címre jogosító tanúsítványt a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára, a díjat Csatlósné Komáromi Katalin igazgató asszony vette át Fekete Pétertől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárától.

Az ünnepélyes díjátadón köszöntőjében Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte, hogy a kultúra átszövi a mindennapjainkat, környezetünkből, múltunkból merít, a közösség életéből és a gyökereinkből, tradícióinkból táplálkozik. Véleménye szerint ez kimeríthetetlen gazdagságot jelent, amelynek forrása maga az alkotó ember. A kultúra tehát merészség, fantázia, esztétikum és harmónia, hit abban, hogy másokat is boldoggá tehetünk mély tisztelettel és alázattal, egymásra hangoltan, kölcsönös figyelemmel – mutatott rá, hozzátéve: bíznunk kell a magyar kultúra felemelő erejében, hiszen értékeink, kulturális javaink így válnak közkinccsé az egész közösség gyarapodására.

Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a rendezvényen arról beszélt, hogy a kulturális életben napi szinten tevékenykedő szakemberek keresztény európai és természetesen erőteljes magyar kulturális értéket képviselnek munkájukkal. A legfontosabb, hogy az értékeket átadják az intézményekben dolgozók és gazdagítsák a Kárpát-medencében élő magyarság szellemiségét, közösségét.

Idén 14 intézmény érdemelte ki a Minősített Közművelődési Intézmény Címet, amelyet az ünnepségen Fekete Péter, Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár és Fülöp Péter, az államtitkári kabinet főtanácsadója adott át.

A díj átvételét követően Csatlósné Komáromi Katalin arról beszélt, A Művelődés Háza és Könyvtára már második alkalommal érdemelte ki a Minősített Közművelődési Intézmény címet. A három évre elnyert minősítés üzenet a szakmának és üzenet a közönségnek is. Szakmai, mert a Ház egészének működését vizsgálta a pályázati rendszer, beleértve a szervezettséget az elégedettségmérést és a jó gyakorlatokat. Szól a nagyközönségnek is, hiszen a látogatók számára egy fontos jelzés, hogy egy komoly – alapjaiban Európai Uniós modellre építő – minősítésnek már második alkalommal tudott megfelelni az intézmény, ezzel is jelezve, hogy a Ház által kínált lehetőségek a külső szakemberek által is nagyra értékeltek.

Az európai EFQM Kiválóság Modell jellemzőire alapozott, a közművelődésre szabott rendszer egy adott szervezet működését vizsgálja, illetve segíti a hatékonyabb feladatellátást – mondta Kari József, Nemzeti Művelődési Intézet Szolgáltatásfejlesztési igazgatója. A közművelődés minőségbiztosítási rendszere abból indul ki, hogy a közösségi művelődés minden részvevőjének joga van a közösségi művelődéshez, a minőségi szolgáltatásokhoz. Ez megkívánja a szervezetektől a hatékony feladatellátás mellett azt is, hogy folyamatosan figyelemmel kövessék a tevékenységekben részt vevők igényeit, mérjék az intézményhasználók elégedettségét. A közművelődési intézmények minőségorientált működése és a közművelődési minőségfejlesztés területén elért eredmények egybehangzóan jelzik a minősített intézmény országosan is kimagasló munkáját – mondta Kari József.

Minősített Közművelődési Intézmény Címre érdemesült

 A Művelődés Háza és Könyvtára (Sárospatak),  a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár (Hajdúszoboszló), a Fejér Megyei Művelődési Központ (Székesfehérvár), a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház (Budapest), az Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ (Mezőberény), a Babits Mihály Kulturális Központ (Szekszárd), a Csengey Dénes Kulturális Központ (Paks), a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár (Körmend), a VOKE Egyetértés Művelődési Központja (Debrecen), a Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár (Derecske) a Petőfi Sándor Művelődési Ház (Csömör), a Kossuth Művelődési Központ és Halász Boldizsár Városi Könyvtár (Dabas), a MagHáz Centrum (Maglód),  valamint a Nagy Gáspár Kulturális Központ (Vasvár).
A Közművelődési Minőség Díjat a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ nyerte el.

A magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti identitás megőrzését elismerő díjakat, köztük Böjte Csabának Pro Cultura Hungarica díjat adtak át. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a díjat átadva Böjte Csaba munkásságát méltatta. Felidézte, hogy 1992-ben kezdte meg papi szolgálatát Déván, amikor befogadott néhány igen rossz sorban tengődő utcagyermeket. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 26 bentlakásos intézményében ma már több mint 2500 gyermekről gondoskodik, megtanítva őket szeretettel fordulni mások felé, segíteni az elesetteken. Ezek a gyerekek a legnagyobb ajándékot kapják Böjte Csabától és munkatársaitól: szeretetet – hangsúlyozta a miniszter.

Feltöltő

Fel