Babócakarácsony és Ringató a baba-mama klubban

December 13-án Luca napján tartottuk a baba-mama klub ünnepi foglalkozását. Érkeztek is az anyukák a babucikkal, tesóval, nagyik kíséretében a könyvtárba, ahol nagy-nagy szeretettel vártuk őket. A foglalkozás kezdetére több, mint negyvenen gyűltünk össze a játszószőnyegen.

Babócakarácsonyra hívtuk a mamákat és a babákat. Ennek keretében érkezett hozzánk Novák-Tóth Györgyi zenepedagógus, aki Ringatót tartott nekünk.

A Ringató foglalkozások célja, hogy oldott szeretetteli légkörben a kisgyermekes szülők megismerhessék a zenei nevelés lehetőségeit, a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét.
Nem a gyerekek megtanítása, nem a fejlesztés a cél! Mindenekelőtt a felnőttekben próbál kedvet ébreszteni az énekléshez.

Természetesen emellett cél még, hogy a gyerekek művészeti, ezen belül zenei nevelése elkezdődjön már a legkisebb korban, érzékennyé, fogékonnyá váljanak a gyerekek a jó zene, a művészetek iránt. Ezért élő énekszóval, mondókákkal, dajkarímekkel hangszerjátékkal veszik körül őket, és ha kedvük van bekapcsolódhatnak az ölbéli játékokba is
A Ringatókra már néhány hónapos kisbabákkal lehet érkezni, a felső korhatár pedig az óvodáskor kezdete.
Miért is jó a Ringató?

Mert a stabil anya-gyermek kapcsolat kialakulásában szerepet játszanak az ölbeli játékok. A gyermekek saját zenei anyanyelvükkel találkoznak. Mert szép, értékes dalanyaggal és élő énekszóval, hangszerjátékkal veszik őket körül. Az első közösségi élményeket az édesanyjukkal élhetik át. A zenei képességek fejlődnek és az a képesség fejlődése hat az érzelmi intelligenciára, az értelmi képességek (emlékezet, figyelem, képzelet, kreativitás…) fejlődésére, a beszéd- és a mozgásfejlődésre is. A szülők is átélik a közös éneklés örömét, a babák pedig olyan útravalót kapnak, amely egész életükben elkíséri őket: a zene szeretetét!

A Ringató foglakozás Györgyi vezetésével fantasztikus hangulatban zajlott. Az anyukák, a babák és a nagyik is nagyon élvezték. A karácsonyi mondókák, dalocskák ünnepi hangulatot varázsoltak körénk. A Ringató témájú könyveket is szívesen lapozgatták az anyukák.

A közös játék és éneklés után boldogan fedezték fel a babák a játékokat és barátkoztak egymással a játszószőnyegen. Majszolgatták a gyümölcsöket, kekszecskéket és szaloncukrot, amelyet a könyvtár ajándéka volt a kicsik és szüleik számára. Az anyukáknak ezalatt volt ideje egymással beszélgetni, tapasztalatokat cserélni a napi dolgokról. Így ünnepeltük mi a karácsonyt a baba-mama klubban.

Köszönjük Novák-Tóth Györgyinek, hogy eljött hozzánk és vidámságot hozott az ünnepi alkalmunkra!
Boldog karácsonyt kívánunk minden kedves klubtagunknak és családjaiknak! Januárban újra találkozunk!

Noszályné Bodnár Ágnes könyvtáros beszámolója

Feltöltő

Fel