Összefoglaló a Humán bizottság üléséről

A pénteki képviselő-testületi ülésre készülve tartott ülést a Humán bizottság.

Többek között tárgyalták a Sárospatak Közéleti Hírlap szerkesztéséről szóló előterjesztést is. Szvitankó Tamás elmondta, változatlan formában ugyanazzal a gazdasági társasággal javasolják ellátni a feladat, ahogy az az elmúlt években is történt.

A STC egy kérelemmel fordult a testülethez, egy focitornára menne az ifi csapat. Mivel az erre fordított sporttámogatási éves keretösszeg már elfogyott, ezért a bizottság elutasította a kérelmet, de javasolják az STC elnökének, hogy keresse meg polgármester urat, miután neki van kerete, és hajlandóságot is mutat ebből a polgármesteri keretből egy 50 ezer forintos támogatást nyújtani.

Fontos napirendi pont volt az I. világháborús szobor felújításáról szóló előterjesztése. Az iskolakert szomszédságában található emlékmű felújítására egy pályázati lehetőséget szeretnének kihasználni. Korában a Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete már végzett el egy kisebb felújítás, most ennél nagyobb lehetőségre nyílna esély, ami a környezet rendezését is magában foglalná. Az előterjesztés támogatva javasolja bizottságunk a pályázat benyújtását.

Új napirendi pontként volt szó egy testvér települési együttműködési pályázat benyújtásáról, ami a közös programok megvalósítását szolgálná, itt 500.000 Ft és 2.000.000 Ft közötti összegre lehet pályázni. Szintén fontos lehetőség, hogy a Sárospatak és Tokaj együttműködésével megvalósuló EFOP pályázatban fiatalok támogatására kerülhet sor. Sárospatakon ez 10 fő hátrányos helyzetű tanuló megsegítését jelenti. A 10 tanuló az általános és középiskolákból kerülhet ki. Ennek lesz egy bíráló bizottsága, az iskolák által küldött javaslatokat fogja eldönteni, hogy mely az a 10 tanuló, akit támogatnak. Egyébként összesen 20 tanuló kaphat támogatást a pályázatból, amiből 10-et Sárospatak delegálhat – összegezte a legfontosabb információkat Szvitankó Tamás, elnök.

Feltöltő

Fel