Sárospataki intézmények a Tanulási Fesztiválon

A Debreceni Egyetem díszudvarában október 3-án rendezték meg a Tanulási Fesztivált, amelyre sárospataki intézmények is meghívást kaptak. A négy ország – Románia, Szlovákia, Ukrajna és Magyarország – részvételével zajló eseményen a tanulási és kulturális lehetőségek bemutatása mellett a jelenlévők aktivitására és számítottak a szervezők. Az eseményt óvodástól – nyugdíjasig számos korosztály meglátogatta, igazolva, hogy a tanulás nem életkorhoz és iskolapadhoz kötött tevékenység.

A rendezvényt a Debreceni Egyetem, a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület és a Nullpont Kulturális Egyesület közösen szervezte, a megnyitót Dr. Juhász Erika tanszékvezető tartotta. Köszöntőjében felhívta a figyelmet a tanulás fontosságára, annak korszerű és hatékony formáira valamint személyiségformáló szerepére.

A Művelődés Háza és Könyvtára mini kiállítása, kvíz játékai mellett a Városi Képtár lehetőséget biztosított arra, hogy a látogatók nyomatokat készítsenek Domján József eredeti fametszeteiről. A népszerű standot sok látogató kereste fel a nap folyamán.

Feltöltő

Fel