Hazai és Uniós forrásokból újul meg a Sárospatakon áthaladó főútvonal

Örömmel és némi bosszúsággal is, de hetek óta tapasztalható, hogy jelentős útfelújítás van folyamatban Sárospatakon. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fenntartásában lévő főútvonal rekonstrukciója zajlik.

Öröm a város lakosai és az erre közlekedők számára, hogy sok év egyeztetését követően idén végre elkezdődhetett az útszakasz felújítása – mondta Aros János. Már régóta szerettük volna, hogy elkészüljön ez a felújítás, hiszen a belterületi útjaink elöregedtek, a korábbi beruházások – ivóvíz, szennyvíz, gázvezetékek – mind-mind nyomott hagytak az útjainkon. Reméljük az időjárás kedvez a kivitelezőknek, és nagyobb csúszás nélkül tudják elvégezni feladatukat. Aros János emlékeztetett, idén már elkészült a Határ utca valamint a Táncsics utca teljes szakaszának felújítása, míg 2017-ben öt utca felújítását tudták megvalósítani. Időnként bosszúság is az út felújításához kapcsolódó forgalmi helyzet, hiszen mindenki sietne, mindenki el szeretne férni az utakon – tette hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy az autósok nagy része türelemmel van, hiszen látja a beruházás célját. Azt azonban tudni kell, hogy két lehetőség volt: vagy teljesen lezárják a városon áthaladó szakaszt és kerülőutat jelölnek ki, vagy pedig félpályás lezárás mellett végzik el a kivitelezést. Mi ezt az utóbbit választottuk, hiszen így gördülékeny a munka, még akkor is, ha ez ideiglenesen kisebb közlekedési fennakadást okoz a reggeli és kora délutáni csúcsforgalomban – mondta a polgármester.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs Osztálya megkeresésünkre azt közölte, hogy a Sárospatak – Cigánd szakaszon egy több mint 3 kilométeres szakaszon hazai forrás bevonásával a kivitelezés jelenleg folyamatban van, 80 %-os készenléti állapotban. A munkálatok várhatóan 2018. december első felére készülnek el. A mintegy két kilométeres további szakasz a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül valósul meg, egy része várhatóan jövő év elején készül el, mivel egy érintett részén önkormányzati szennyvízberuházás van folyamatban. A fennmaradó szakasz idén elkészül.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a felújított útszakaszokon nagyobb lesz az utazási komfort, a nyomvályúk megszűnnek, ezért esős időben csökken a kisodródás, „vízen úszás” veszélye, csökken a fékút, mert az új aszfalt érdesebb, mint a régi, a sík és nyomvályú mentes felületről télen könnyebb eltávolítani a havat.

Az útfelújítások idejére továbbra is türelmet és odafigyelést kér mind az önkormányzat mind pedig a kivitelező a közúti forgalomban résztvevőktől!

Feltöltő

Fel