Sárospataki diákok sikere egy meghívásos tűzoltóversenyen

Az Abaúj Tűzvédelméért Alapítvány és az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2018. október 3-án „Diák Tűzoltó Verseny Encsen” néven meghívásos tűzoltóversenyt rendezett általános és középiskolás diákok részére.

A verseny tűzoltó témájú, több versenyszámból álló rendezvény volt, melyen Abaúj és Zemplén iskolásai mérték össze tudásukat.

A Sárospataki járást, így Sárospatak városát általános iskolás kategóriában a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a középiskolások mezőnyében pedig a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának csapata képviselte. 

A rendezvény alapvető célja az volt, hogy felébressze a gyermekekben a tűznek, mint veszélyforrásnak a mindennapi életükben lévő jelenlétét, valamit hogy kicsit a színfalak mögé belesve megismerhessék a tűzoltók életét, munkáját, az általuk használt felszereléseket és képet kapjanak az általuk végzett feladatokról is.

A verseny során 7 állomást kellett teljesíteniük a csapatoknak, ezek között voltak elméleti (teszt, filmnézés, „szerismeret”) és gyakorlati feladatok (akadálypálya, tömlőgurítás, füsttel telt sátorban tárgyak megtalálása és kihozása) egyaránt.

A versenyzők jókedvűen és ügyesen teljesítették az előttük álló feladatokat.

Diákjaink ezen felül eredményesek is voltak, hiszen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata az előkelő III. helyen végzett, a Refi csapata pedig a dobogó második fokára állhatott a verseny végén.

 

Eredményükhöz szívből gratulálunk.

(fő képen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata látható)

Somogyi Tamás tű. zls.
Sárospataki katasztrófavédelmi megbízott

Feltöltő

Fel