Wass Albert nyomában – Erdélyben jártak a Sárospataki Wass Albert Kör tagjai

Az erdélyi Czegei Wass Albert Alapítvány kuratóriumi elnökének meghívására néhány felejthetetlen napot töltött a Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK) nyolc tagja Erdélyben, hogy a Wass Albert Emlékév keretében bejárják az erdélyi írófejedelem életéhez legszorosabban kötődő helyszíneket. Szeptember 13. és 17. között meghívónk, Bartha József holtmarosi nyugalmazott református lelkész kalauzolása mellett sikerült felkeresni azokat a helyeket, ahol Wass Albert született, ahol megkeresztelték, ahol gyermekkorát töltötte, ahol regényei játszódnak, ahová szívesen járt vadászni, vagy csak elmerülni a természet szépségében és csendjében, átadva magát az alkotás, az írás magányos örömének.

Izgatottan keltünk útra, hiszen olyan helyszíneket terveztünk felkeresni, ahol többségünk még sohasem járt. Elsődleges úti célunk Holtmaros volt, ahol kis csapatunk szállást foglalt a Tulipán Vendégházban. A házban árva gyerekek is laknak, akikről Bartha tiszteletes úrék gondoskodnak. Reggelente innen indultunk aktuális céljaink felé, majd ide tértünk vissza vacsorára. Megérkezésünkkor örömmel üdvözölt bennünket meghívónk, akinek ajándékokkal kedveskedtünk: egy Nucát, A funtineli boszorkány főszereplőjét ábrázoló festményt, a sárospataki önkormányzat ajándékcsomagját és 40 ezer forintnyi adományt az árvaház részére adtunk át sok szeretettel. Este szomorúan tudtuk meg, hogy a hányatott sorsú Wass Albert mellszobor már a helyi református templomból is kikerült, most vendéglátónk a saját házánál őrzi, reménykedve, hogy egyszer még méltó helyre kerülhet… Mindenesetre egy koszorúval tisztelegtünk egyesületünk névadója előtt.

Másnap délelőtt már a Szalárd-völgyében gyönyörködtünk az erdő szépségében. Mint megtudtuk, a fákat 78 évvel ezelőtt ültették annak örömére, hogy Erdély északi része visszatért Magyarországhoz. A (Wass Albert) forrás annyira tiszta, hogy mindannyian bátran megkóstoltuk friss vizét. A forrás mentén jól láthatóak voltak medvék és szarvasok nyomai. A helyszín egyik kedvence volt Wass Albertnek, melyet számos regényébe belecsempészett. A természet szépsége, a nyugalom, a patakocska halk csobogása valóban csábítóan hat az emberre, érthető, ha itt szívesen töltötte idejét az írófejedelem és ilyen környezetben könnyen szállta meg az ihlet. Utunk innen a Funtinel tetejére vezetett. Igaz, kissé megizzadtunk, mire felértünk, de az elénk táruló panoráma mindenért kárpótolt. S pont olyannak találtuk, amilyennek Wass Albert írása alapján elképzeltük. Szinte láttuk magunk előtt a fiatal lányt, Nucát, A funtineli boszorkány főszereplőjét a kis házikójával. A nap folyamán még gyönyörködhettünk a Bisztra- és az Urszu patakok és környékük szépségében, melyet szintén ismerhettünk Wass Albert regényeiből.

A harmadik napon is jókora túrát tettünk meg, amikor az alapos felújításra szoruló görgényszentimrei kastély megtekintése után meredeken mentünk egyre feljebb, míg egy gyönyörű kápolnához nem értünk. Ugyan be nem mehettünk, de kívülről is lenyűgöző volt az 1730-ban épült római katolikus kápolna, amely mai formáját az 1887-es újjáépítésnek köszönheti. A településen álló kastély elődjét 1642-ben I. Rákóczi György építtette vadászkastélynak, késő reneszánsz stílusban. 1662-ben erdélyi országgyűlést is tartottak benne. Később több évtizedig lakatlanul állt. 1718 és 1734 között új tulajdonosa, Bornemisza János a vár köveinek felhasználásával, barokk stílusban helyreállította és kibővítette. 1881-ben Rudolf trónörökös kapta meg, aki jelentős átépítéseket hajtott végre rajta. Épületeiben – többek között – vadászati múzeum (például Teleki Sámuel trófeáival) található. Az ún. Erzsébet-asztalt Erzsébet királyné tiszteletére emelték a parkban, ma már eléggé töredezett állapotban van. A park érdekessége, hogy szinte a világ minden tájáról található benne fa. A délutánt Marosvécsen töltöttük a Kemény-kastélyban. Illetve előtte még a kastélyparkban felkerestük Wass Albert síremlékét, amely hamvai egy részét őrzi. Itt egy kis emlékműsorral (beszéd, vers, koszorúzás és a Székely himnusz eléneklése) hívtuk fel a többi látogató figyelmét magunkra, majd azt az asztalt tekintettük meg, amely jól ismert az írók helikoni találkozójából, melyen Wass Albert is részt vett annak idején. Ha a Kuncz Aladár emlékezetére emelt kőasztal mesélni tudna… A magyar történelem és irodalom egy szeletével találkoztunk, benn a kastélyban is, ahol megérkezésünkkor a kastélynapok keretében épp kedves ismerősünk, Wass Albert életének és munkásságának kiváló ismerője, Takaró Mihály irodalomtörténész tartott előadást. Szinte lehetetlen visszaadni, mi minden csoda fogadott bennünket a kastélyban, amelyben Wass Albert nevét viselő vendégszobát is berendeztek. A tárgyak, a könyvritkaságok, a falakról ránk néző irodalomóriások portréi stb. Az embert valami kellemes borzongás járta át, hiszen a Trianon után erdélyi magyar irodalom legkiválóbbjaival “randevúzhatott”. A második  világháború végén a helyi lakosság teljesen kifosztotta az épületet, minden értéket elvittek. Az államosítás után előbb javítóintézet működött benne, majd fogyatékkal élő gyermekek és nők otthonává alakították át, így az épület sokáig nem volt látogatható. 1968–1974 között Keresztes Gyula tervei alapján restaurálták a műemlék épületet. A rendszerváltás után Kemény János legkisebb fia, Kemény Miklós (1940–2010) visszaigényelte a kastélyt. A visszaszolgáltatás után egy ideig még a Marosvécsi Rehabilitációs Központ használta az ingatlant. Kemény Miklós tervei között egy „Új Helikon” alapítása szerepelt, vagyis az erdélyi magyar kultúrát szolgáló helyszínként képzelte el az épületet. 2000-ben be is jegyezték a Helikon-Kemény János Alapítványt. 2014. szeptember 30-án a Kemény család újra birtokba vette a kastélyt. A kertben van a család sírhelye, ahová Kemény Jánost, feleségét Augusta Paton of Grandholmot (1900–1989) és lányukat, Kemény Klió operaénekesnőt temették. Sírhelyük a Kós Károly által tervezett Helikon-asztal mellett található. A kőasztal, amelyet 1935-ben az Erdélyi Helikon írói nevében Makkai Sándor ajándékozott Kemény Jánosnak és feleségének, Kuncz Aladár emlékét örökíti meg. A közelben található Wass Albert síremléke is.

Negyedik napunk nagyon szoros volt, ekkor kerestük fel a legtöbb települést, középpontban a Mezőséggel, Wass Albert szűkebb otthonával. Feketelakon kezdtünk, itt református istentiszteleten vettünk részt, majd a templom előtt álló Wass Albert Emlékoszlopot koszorúztuk meg. Utunkat a helyi tájház megtekintése után folytattuk. Vasasszentgothárdon már nyoma sincs az egykori Wass-kastélynak, Cegén pedig elég elhanyagolt állapotban találtuk a Wass-kúriát. Előbbi határában szívszorító volt nézni a “senki földjét” a kukoricás mellett, ahová egykoron Wass Albert három éves korában meghalt fiát, Csabát temették. Ma már semmi sem utal arra, hogy ott valamikor eltemettek valakit… A ma is meglévő cegei kastélyt Wass Ádám építette 1769-ben erdélyi barokk stílusban. A második világháború után állami mezőgazdasági vállalat székhelye lett. A bonchiadai kastélyban is elidőztünk, ahol annak idején Wass Albertet megkeresztelték. Erdély egyik legnagyobb, évszázadokon keresztül legépebben megőrzött főúri kastélya volt a Bánffy-kastély. Az utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós író volt, majd a kommunizmus éveiben a kastélyt államosították. Az 1950-es években az egyik, még működő szárnyában termelőszövetkezetet létesítettek. A karbantartás teljes hiánya miatt a kastélyépület is súlyos károsodásokat szenvedett. A falubeliek a falait építőanyagnak használták fel. Az államosítás után Bánffy Katalin, Bánffy Miklós lánya, aki az 1950-es évektől Marokkóban, Tangerben él, visszaperelte. A kastély helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult, melyben építész, mérnök, művészettörténész és tájépítész egyetemi hallgatók segítenek az Erdély Versailles-aként is emlegetett kastély felújításában. A Transylvania Trust Alapítvány 2007-ben 49 évre koncesszionálta a birtokot, és vezeti a kastély felújítási munkálatait. Természetesen a válaszúti Bánffy-kastélyt is megtekintettük (kívülről), ahol Wass Albert 1908. január 8-án született. A kastélyt egy biztonsági őr őrzi, s állapota aggodalomra ad okot. A kastélyt az Elherdált Örökségünk című portál szerint 1960-as évek végén „restaurálták”, hogy iskolát rendezzenek be az épületben. 2007-ig kisegítő iskola működött az épületben, azóta üresen és bezárva, lezárt területen áll, nem látogatható, a Kolozs Megyei Tanács tulajdona. Mi is csak fondorlatos úton-módon jutottunk be a parkba, hogy legalább kívülről megnézhessük és lefotózhassuk azt a helyet, ahol az írófejedelem 110 évvel ezelőtt meglátta a napvilágot. Felemelő érzés volt azokon a helyeken járni, ahol egykoron maga Wass Albert is koptatta az utat. Szó szerint a nyomában jártunk… A válaszúti Kallós-gyűjteményt nem tudtuk már megtekinteni, épp érkezésünk előtt 15 perccel zárt be. A nap során megnéztük még a szamosújvári örmény templomot is, majd terven felül elmentünk még Pusztakamarásra, a Sütő András emlékházba is, a 2006-ban elhunyt író szülői házába, ahol “édesanyja könnyű álmot ígért” neki. Megint a magyar irodalom egy szeletével találtuk szembe magunkat. Itt is, mint számos helyen beírtunk a vendégkönyvbe és egy darab nemzeti színű szalaggal (melyre ráírtuk egyesületünk nevét és az aznapi dátumot) is jeleztük, hogy itt jártunk. Hosszú, kicsit fárasztó, de tartalmas és felemelő nap végére értünk. Hiszen bejárhattuk mindazokat a településeket, melyekhez leginkább kötődött Wass Albert. A nap során számos történet, anekdota és persze olvasmányélmény elevenedett meg, miközben megszemléltük az egykori Wass-birtokokat.

Az ötödik napunk egyben a búcsú ideje is volt. Reggeli után elbúcsúztunk Holtmarostól, a velünk együtt lakó fiataloktól és persze Bartha tiszteletes úrtól, aki addig mindenhová elkísért bennünket és hasznos ismereteket adott át a meglátogatott helyszíneket illetően. Kolozsvár felé vettük az irányt, ahol a Farkas utcai református kollégiumban megtaláltuk Wass Albert érettségi tablóját. Más tablókról Kós Károly, vagy épp Reményik Sándor nézett vissza ránk ifjú korában. Az ember térdét a remegés fogta el ilyen helyen járva. Micsoda szellemóriásokat adott a nemzetnek a Kolozsvári Református Kollégium! Megint szembe jött velünk a (magyar) történelem… Felkerestük azt az épületet is, melyben egykoron a Wass család lakott és amelynek ablakából figyelték 1918-ban az Erdélybe bevonuló románokat. Wass Albert visszaemlékezése eme szomorú eseményre az életrajzi Voltam című kötetből ismert. (“Apám ott állt mellettem az ablakban, s könnyes szemmel nézte őket. Ez a csorda, motyogta, ezek nyerték volna meg a háborút?”) Természetesen a Mátyás szobrot sem hagyhattuk ki belvárosi sétánk során. Kolozsvárról Körösfőre vitt az utunk, ahol egy kellemes étteremben elfogyasztott finom és bőséges ebéd után megtekintettük a helyi református templomot és hősi emlékművet, illetve a Vasvári Pál emlékművet, majd felkerestük egyik tagunk és útitársunk szülőházát is. Sárospatak testvértelepülésétől órákig tartott az út haza, így volt lehetőségünk számvetésre és annak az óhajnak a kifejezésére, hogy mindannyian szívesen jönnénk vissza Holtmarosra, a Mezőségbe, vagy épp a most kihagyott és csak távolról csodált Istenszékére.

Nehéz néhány sorban visszaadni egy ilyen út minden percét, élményét. Ez a tömör beszámoló inkább csak ízelítőül szolgál, hogy merre jártunk Wass Albert nyomában. Mert a középpontban természetesen ő állt, az útra nem véletlenül 2018-ban a Wass Albert Emlékévben került sor, amikor születésének 110. és halálának 20. évfordulóján rá, az erdélyi írófejedelemre, egyesületünk névadójára emlékezünk, aki az emigrációban hontalanul is megmaradt élete végéig „töretlen hittel ember és magyar”.

(Külön köszönetet mondunk Pándy-Szekeres Dávid tagtársunknak, aki fuvarozta az öt napon át kis csapatunkat.)

Sárospataki Wass Albert Kör Elnöksége

Feltöltő

Fel