Elkészültek a Carolina Óvoda bölcsődei szobái

Egy korábbi sikeres pályázatnak volt köszönhető, hogy a Carolina Óvoda közel 60 millió forintból megreformálhatta bölcsődei részlegét. Az intézményben már 2006 óta működik bölcsődei ellátás, de azóta helyszínváltozás is történt, illetve az akkor kialakított szobák elavulttá váltak, éppen ezért gondolta úgy a vezetőség, hogy két csoport felújítására pályázatot nyújtanak be. A munkálatok a kései közbeszerzési eljárás miatt csúszva kezdődtek, ám a helyi kivitelező mégis tudta tartani az ütemtervet, így 1,5 hónap alatt sikeresen befejezték a felújítást. A mai napon pedig már a legkisebbek is elfoglalhatták új csoportszobáikat.

Lendvainé Szendrei Ágnes, a Carolina Óvoda és Bölcsőde vezetője elmondta,

„Négy évig pályáztunk a „Bölcsődék strukturális fejlesztése” című projektben arra, hogy intézményünkben a bölcsődei csoportok is olyan gyönyörűek, korszerűek és esztétikusak legyenek, mint 2010-től az óvodaiak. Nagy örömünkre szolgál, hogy a mai napra ez a vágyunk teljesülhetett.  A kicsik ma birtokba vehették az új helyüket.

A korábban önálló Bölcsőde 2006-ban költözött le a Kossuth utcai épületből a Zrínyi u. 40. szám alá,  és vált az óvoda egységévé. Megfelelő körülmények között, két óvodai csoportszobából átalakított termekben és a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekben működtek napjainkig. A nyertes projekt keretében lehetőség nyílt az óvodaépület egyik szárnyában – két nagyméretű helyiség teljes átalakításával és a hozzá tartozó öltözők és mosdók kialakításával – a bölcsődei csoportok elhelyezésére, s ezzel a körülményeik optimálissá tételére. Ebben a korszerűsített, új részben – a gyönyörű és modern környezetben, kimagasló felszereltség és berendezés mellett – 24 gyermek befogadására nyílik lehetőség. A harmadik bölcsődei csoportunk – a 2 év feletti bölcsődések – továbbra is a 2 évvel ezelőtt kialakított, jó feltételekkel bíró, 12 férőhelyes csoportszobában maradtak.

Nagy örömöt jelent számunkra, hogy Sárospatak város és vonzáskörzetének területén ilyen kimagasló feltételek mellett tudunk ellátást biztosítani a bölcsődés korú gyermekek számára.” – nyilatkozta az óvodavezető.

Aros János is örömét fejezte ki a megvalósult felújítás végett.

„2010 óta van a jelenlegi helyén a Carolina Óvoda és Bölcsőde. Azóta volt mikor önerőből, olykor pályázati forrásból és előfordult olyan is, hogy szülői adományból biztosítani tudtuk a további fejlesztéseket az intézményben. Most, a legutolsó sikeres TOP-os pályázatunknak köszönhetően közel 60 millió forintot tudtunk fordítani a bölcsődei csoportszobák felújítására.

Az intézmény kiemelt fontossággal bír a városban, és a mindenkori városvezetés feladata, hogy az itt működő kimagasló szakmai munkát minden eszközével támogassa.” – mondta a polgármester.

Az elkövetkező hetekben pedig folytatódik a projekt hátralévő része. Épül és szépül a kicsik részére a fedett terasz, folyamatban van a bölcsődések részére kialakított tornaterem kialakítása és egy orvosi szoba valamint egy korszerű játszóudvar (új udvari játékokkal) kiépítése is.

(fotók egy részéért köszönet az intézménynek!)

Feltöltő

Fel