2018.08.24. 19:00 - 2018.08.30. 19:00
Augusztus 24-én kezdődik a V4 nemzetközi zongorafesztivál

Első alkalommal, de hagyományteremtő jelleggel rendezzük meg idén augusztus 24. és 30. között a V4-ek Nemzetközi Zongorafesztivált Sárospatakon

Füsti-Molnár Szilveszter, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora elmondta: a fesztivál megszervezését intézményük kezdeményezte, amihez fesztiváligazgatónak megnyerték Gyöngyösi Ivett zongoraművészt és édesapját, Gyöngyösi Istvánt, aki a rendezvény produkciós vezetői tisztét látja el.

Hozzáfűzte: a kollégium tavaly vásárolt egy értékes zongorát, hogy az intézmény csaknem fél évezredes hagyományaihoz hűen az oktatáson túl a kultúrában is erősítse szerepét hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Úgy fogalmazott: a V4-ek ma leginkább egy politikai fogalom, de a sárospataki kollégium szeretne minél nagyobb szerepet vállalni abban, hogy az országok közötti együttműködés a kultúrában is minél erősebb legyen. Ezzel együtt szeretnék azt a szellemiséget és lelkületet hozzátenni a fesztiválhoz, amely az intézményegyüttes sajátja több száz éve.

A zongorafesztivál honlapján megtekinthetik a részletes programot, a mindig aktuális információkat és a fellépő művészek teljes névsorát: www.pianofest.hu.

A honlapon lehetőség van az online jegyvásárlásrajegy.hu oldalon keresztül.

Személyes jegyvásárlás:
A Művelődés Háza Könyvtára 3950 Sárospatak Eötvös út 6. – Tel.: 06-47/312-811
Sárospataki Református Teológiai Akadémia 3950 Sárospatak Rákóczi út 1. – Tel.: 06-47/312-947 hétköznap 8-14-ig

Az ingyenes programfüzet  a Papageno magazin májusi különszámában jelent meg, melyet a megszokott terjesztési pontok mellett keresse a Libri Könyvesboltok országos hálózatának 57 üzletében!

Szeretettel várunk minden kedves ünnepelni vágyó komolyzene- rajongót!

Sárospataki Református Teológiai Akadémia

Feltöltő

Fel