Legyen Magyarország Legszebb Birtoka a Geo-Milk Kft.! – Szavazzon Ön is!

Július közepén a Zemplén Televízió számolt be arról, hogy Sárospatakon is keresik Magyarország Legszebb Birtokát (a Televízió beszámolóját IDE kattintva tekinthetik meg). Városunk közvetlen közelében lévő Geo-Milk Kft.-t idén jelölték egy kategóriában a Magyarország Legszebb Birtoka versenyen. 

A nem is olyan régen létrejött verseny célja, hogy a magyar agrárvilág sokkal jobban megmutatkozhasson. A szervezők fontosnak tartják értékelni azokat a gazdaságokat, akik a tisztán profittermelés mellett a gazdaság szépségére is odafigyelnek, éppen ezért keresik Magyarország valóban legszebb és mások számára példaként is állítható birtokait. Idén 48-an kerültek be a rangos mezőnybe, a pataki szarvasmarhatartó telepet egy beszállítója nevezte. Júliusban helyszíni látogatást tett a verseny zsűrije, mely azt is jelentette, hogy kategóriájában az első három hely közül nyeri majd el valamelyiket.

A helyszíni látogatáson egy 13 pontból álló zsűrizés is történt, mely után most megkezdődött a közönségszavazás!

Hogy kategóriájában az előkelő első helyezést érhesse el a Geo-Milk Kft. ahhoz Ön is hozzájárulhat azzal, ha augusztus 1-31-e között rájuk szavaz a versenyen.

Tegye hát meg, legyen Magyarország Legszebb Birtoka és kategóriájának győztese a Geo-Milk Kft.
Szavazatát IDE KATTINTVA adhatja le!

Képek forrása: http://agraragazat.hu/

***

Röviden a Geo-Milk Kft.-ről:

A cégnél 2012-ben indult el egy nagyon komoly telephelyi rekonstrukció, mely keretében új fejőházat és istállókat építettek. A munkálatok azonban itt nem álltak meg, azóta is folyamatos az előrelépés, a fejlesztés. A vezetőség szerette volna minél nagyobb rendben és tisztaságban tartani állataikat, így mindent elkövettek annak érdekében, hogy ezeket meg is tudják valósítani. Természetesen nem csak az állatok, az ott dolgozók számára is szerették volna megteremteni az ideális munkakörülményeket, így számukra is modern öltözőket és helyiségeket alakítottak ki.

A cég jelenleg 1024 tejelőtehenet, 1150 növendék üszőt és 100 itatásos bikaborjút nevel. A jövőben is, minden további beruházásukat az állatok érdekében szeretnék majd elvégezni, hisz az ágazatvezető Leskó Magdolna is úgy gondolja, hogy „Csak egészséges és jó tartási körülmények között nevelt állattól lehet jövedelmező termelékenységet várni”.

Feltöltő

Fel