A kilencedik sárospataki Ostromhétvége

A MNM Rákóczi Múzeuma 2010-ben indította útjára az „Ostromhétvégét”, azonban hogy a program hűen tükrözze az akkori eseményeket, segítségül hívták a Bethlen Gábor Hagyományőrséget, akikkel azóta is minden évben megrendezik a két napos rendezvényt.

Évek óta több hagyományőrző egyesület is ellátogat és aktívan részt is vesz az Ostromhétvége programjaiban. Magyarországról a Bethlen Gábor Hagyományőrség hajdúi, a Mare Temporis Alapítvány, az Egri Vitézlő Oskola és a Hungari Dzsebedzsi alkotottak önálló katonai tábort, míg az igazi korhű zenét a Héttorony Hangászok Zenekar biztosította. Szlovákiából a kassai Bethlen Garde, Lengyelországból a Polish Haiduking Team tábora csatlakozott hozzájuk.

A Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület folytatta azt a hagyományt, hogy „hajdúmenetelésben” Kassától Sárospatakig gyalogoltak XVII. századi menetfelszerelésben. A közel 80 km-es távot ismét sikeresen legyűrték, így aztán egész hétvégén ostromolták Rákóczi dicső várát.

A kétnapos ostromhétvége programjai a várkertben épült katonai táborban zajlottak. Ide várták a  hadi- és mesterség bemutatókra a látogatókat, míg a vár sütőházában XVII. századi étkek készültek. Az érdeklődők vívópárbajt is láthattak, míg a gyerekeket és családokat korhű játékokkal várta a Hungari Dzsebedzsi. Ezt követte egy német tűzmester hadi bemutatója majd a tábori mulatság – zene és tánc a Héttorony Hangászokkal.

Mindkét nap fő attrakciója az ostromjelenet volt. Szombaton az Olasz-bástya Bodrog folyó felőli területéről hallatszott messzire a hangos fegyverropogás és ágyúdörrenés, míg vasárnap a nyugati városfalnál, a Mezei Máté-bástyánál rajtaütve próbálkoztak az ostromlók.

A MNM Rákóczi Múzeuma kétnapos ostromhétvégéje – a nagy meleg ellenére is – sokakat vonzott a városba, a Rákóczi-várba.

Feltöltő

Fel