Megtartotta soron következő ülését a Társulási Tanács

A Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője tartott beszámolót a Sárospatak és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanács legutóbbi ülésén. A kapitány felhívta a figyelmet a közlekedésben várható és jelenleg is zajló változásokra és arra is, hogy jelenleg nincs kijelölt fürdőhely a Bodrog folyón, így az illetékességi területükhöz tartozó szakaszon (is) tilos a folyóba fürdeni! Az ülés további részleteiről Aros János, a társulás elnöke számolt be.

A Sárospataki Rendőrkapitánysággal rendszeresen tartjuk a kapcsolatot nem csak városi, hanem társulási szinten is. Nagyon aktuális volt most ez a találkozó, hiszen a turisztikai szezon és a nyár beindulásával látjuk azokat az aktuális helyzeteket, amelyekre kiemelten és fokozottan kell figyelni valamennyi településen.

Sárospatakon továbbra is szeretnénk fenntartani azt a kialakult csendes, nyugodt helyzetet, hogy akik idelátogatnak azok mind biztonságba érezzék magukat. A rendőrség, a polgárőrség és közterület-felügyelet szoros együttműködésének köszönhetően Sárospatak ma megyénk egyik legbiztonságosabb települése.”

A társulás elnöke azt is elmondta, hogy sajnos a rongálások sem hagytak alább Sárospatakon. Az elmúlt két hétben is történt olyan eset,amikor péntek éjjel a „már nem szomjas” fiatalok a Vízikapunál lévő padokon, vagy más utcai eszközökön vezették le a feszültséget. Azonban szinte az egész település be van kamerázva, így azok felvételei alapján az elkövetőket a Rendőrség azonosította, ellenük folyamatban vannak az eljárások.

Az ülésen felmerült a szabad vizekben való fürdés is.

„Itt a jó idő, sokan látogatják a szabad vizeket is. Sokan nem tudják, de a Bodrog folyó egy hajózási útvonal, így ha nincs rajta kijelölt hely fürdőzésre, akkor tilos benne fürdeni. Sárospatak illetékességi területén jelenleg nincs lehetőség a Bodrogban fürdeni, így kérjük a lakosokat, hogy a balesetek elkerülése érdekében ne menjenek a vízbe!
A Sárospataki Rendőrkapitányság
visszatérően ellenőrzi a folyó menti területeket. Ha fürdőzőket talál a vízben, akkor büntetést ró ki, mely mértéke az adott helyzettől függ. Figyelmeztetéstől a szabálysértési feljelentésig terjedhet ki a rendőri intézkedés!” – mondta Bacsó Tibor, a rendészeti osztály vezetője.

Feltöltő

Fel