Semmelweis-nap Sárospatak Város Rendelőintézetében

A magyar egészségügy napját, más néven a Semmelweis-napot 1992 óta minden év július 1-jén megtartják Magyarországon. 1818-ban ezen a napon Budán, a Tabánban született Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében is. Eme napon országszerte megemlékeznek az orvosok, ápolók, nővérek és megannyi szakdolgozó munkájáról. Sárospatakon is összegyűltek a Rendelőintézet dolgozói és vezetősége, hogy közösen ünnepeljék meg ezt a jeles ünnepet.

Egy rövid kulturális blokk után Aros János köszöntötte a jelenlévőket.

„Az a megtiszteltetés ért, hogy személyesen köszönthettem Semmelweis-nap alkalmából a Sárospatak Város Rendelőintézetének dolgozóit. Tettem ezt nagyon nagy örömmel, hiszen valóban olyan áldozatos munkát végeznek nap mint nap, amelyért hálás köszönet illeti meg őket. Elismerés lehet számukra az is, hogy már nem csak a helyieket látják el, hanem a színvonalas munkájuknak és a fejlesztéseknek köszönhetően már megyehatáron kívülről is ide jönnek a betegek, tehát ez is mutatja munkájuk minőségét.

Had köszönjem meg nem csak a sárospataki Rendelőintézetben, Egészségházban dolgozók munkáját, hanem  a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház dolgozóinak is, hiszen ha itt valamilyen ellátást nem tudunk megadni, akkor rájuk számíthatunk.

Bízok benne, hogy az erkölcsi megbecsülés mellett hamarosan az anyagi megbecsülés is eléri majd az ebben az ágazatban dolgozókat, hiszen mi akkor élhetünk nyugodtan, ha tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk, ha netán probléma adódik.” – mondta a polgármester, majd átadta a szót az Egészségház vezetőjének, Bereiné dr. Jakab Beátának.

„Véleményem szerint minden egészségügyi intézmény életében a Semmelweis-nap egy ünnepnap. Ünnepnap, mert köszönetet tudunk mondani az itt dolgozó kollégáknak, akik munkálkodjanak akár a járóbeteg szakellátásban vagy az alapellátásban. Köszönetet mondhatunk azért a mindennapi áldozatos munkájukért, amelyet a betegekért tesznek. Ez az év – ami még nincs mögöttünk, hiszen csak a felén vagyunk túl – úgy érzem sokkal nehezebb volt, de hoz egy változást, egy új lehetőséget a Rendelőintézet életében, hiszen változunk, fejlődünk. Az, hogy ekkora változásoknak tanúi lehetünk, az köszönhető a kollégáknak, a városvezetésnek, és mindenkinek aki az egészségügyben dolgozik.

Úgy érzem, hogy a Semmelweis-nap az összetartozás napja is. Egyrészt megállunk egy pillanatra és megnézzük múltunkat, majd előretekintünk és azt látjuk, hogy az egészségügyi dolgozók nélkül talán az élet elképzelhetetlen lenne. Hiszen ők azok, akik ott állnak mögöttünk ha baj van, de ha nincs, akkor is tanáccsal, emberséggel de néha csak egy mosollyal mindig segítenek minket.” – mondta az intézményvezető.

A Rendelőintézetben megtartott ünnepségen kerültek átadásra az idei Semmelweis-napi díjak is.

Sárospatak Város Rendelőintézete kiváló színvonalon végzett munkájuk elismeréseként 2018. évben kitüntetésben részesítette Dr. Nagy Attila János sebész-traumatológus főorvost, Miczánné Szemkó Irén egészségügyi szakdolgozót és Samók Ibolya takarítót. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerő oklevelet adományozott Semmelweis-nap alkalmából Szabóné Pásztor Máriának, mely kitüntetést a sárospataki helyi szervezet elnöke, Szabó Miklósné adott át részére.

Feltöltő

Fel