Megtörtént a műszaki átadása a Wáberer Sportcsarnoknak

Sárospatak, 2018. június 21. – Határidőre befejeződött az 1,2 milliárd forint beruházással magán adományokból megvalósított Wáberer Sportcsarnok építése. A műszaki átadás során megállapították, hogy a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona új sportkomplexuma hiba nélkül, magas minőségben és a legkorszerűbb technológiák beépítésével, az alapkőletételtől számított egy éven belül készült el. Az intézményben utoljára 140 évvel ezelőtt volt hasonló léptékű sportberuházás.

Az első osztályú nemzetközi kézilabda-mérkőzések, valamint kosárlabda találkozók lebonyolítására, továbbá a Református Gimnázium és Általános iskola testnevelési foglalkozásainak megrendezésére alkalmas sportaréna a tanintézet egykori diákjainak adományaiból valósult meg. Több mint 800 millió forintot Wáberer György üzletember adományozott az intézménynek, a fennmaradó összeget két másik öregdiák, Sándor József és Derczó István vállalkozók állták.

A Wáberer Sportcentrum Zemplén megye legnagyobb és legmodernebb sportlétesítménye. A csarnok teljes alapterülete 3183 négyzetméter, a küzdőtér 1218 négyzetméter, a mobillelátók nyolcszázötven szurkolónak adnak helyet. A sportolói öltözők, a bírói és az orvosi szoba megfelelnek a 21. századi követelményeknek. A pataki diákok fizikai kondíciójukat 110 négyzetméteres, minden szükséges eszközzel felszerelt teremben fejleszthetik. A küzdőtér elektronikusan mozgatható elválasztó falakkal három részre osztható, azaz egy időben ennyi testnevelés órát lehet benne rendezni. A terem burkolata a ma hozzáférhető legkorszerűbb anyagból készült.

Az öregdiákok támogatásából egyébként felújítják majd Magyarország legrégebbi működő tornatermét is, amelyben sportmúzeumot alakítanak ki.

Wáberer György a műszaki átadás során elmondta, hogy sokat köszönhet a nagy múltú gimnáziumnak, ezért is csatlakozott az iskola fejlesztésén dolgozó csoporthoz Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona igazgatója felkérésére. A gimnázium egykori fizika tagozatos diákjaként szívesen látogat vissza az alma materbe. Azt tapasztalta, hogy a diákok abban a nagyon egyszerű tornateremben edzettek, amelyben ő 45 évvel ezelőtt elsajátította a cselgáncs alapfogásait. A terem már abban az időben is rászorult volna egy alapos korszerűsítésre. Így született meg benne az elhatározás a sportlétesítmény nagy értékű támogatására.

A Wáberer Sportcentrumot június 24-én ünnepélyes külsőségek között avatják fel a nagymúltú tanintézet iskolakertjében.

 

További információk:
Nagy-Baló Csaba, igazgató
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
nagybalocsaba@gmail.com

Feltöltő

Fel