Bringára pattant Sárospatak

A Bringázz Sárospatak rendezvény a „Kerékpárosbarát fenntartható közlekedésfejlesztés Sárospatakon” projekt keretében valósult meg, Sárospatak Város Önkormányzatának megbízásából az INNOVO-Patak Sárospataki Városfejlesztő Nonprofit Kft. szervezésében. A rendezvény célja a kerékpározás népszerűsítése volt: szeretnénk, ha többen választanák a munkába járás eszközéül a biciklit! Ezzel a rendezvénnyel kapcsolódóik a projekt a Magyar Kerékpáros Klub „Bringázz a munkába!” (BAM) kampányához. Emellett a kerékpározás remek hobbi, sport, túrázási lehetőség – Sárospatak és környéke ehhez kitűnő adottságokkal bír.

A szombati nap első programeleme a Gerendás-rétre vezető kerékpártúra volt. Négy túravezető közreműködésével 26 fő vett részt a kerékpáros túrán. Az út első szakasza erdészeti úton vezetett, fokozatos emelkedőkön. A túra második szakaszát a résztvevők a terhelhetőségüktől és érdeklődésüktől függően többféle útvonalon teljesíthették: választhattak hosszabb, de aszfaltozott utat, erdőn és mezőn keresztül vezető terep utat, vagy visszagurulhattak Sárospatakra az erdészeti úton.

Az extrém pályán roller és BMX egyéni bemutatókat láthattunk a nevezőktől, akiket a ProTrial Sportegyesület tagjai, Szabó Sándor és Harsányi Gergő zsűriztek, értékeltek. A roller verseny legjobbja Ignézci Dávid, második helyezettje Kardos Kolos lett, a BMX kategória díját Nyesti Péter kapta.

A délutáni programok a „ProTrial show” bemutatójával kezdődtek a Makovecz téren. A kerékpár-triál sportban jeleskedő fiúk kerékpározási tudásukat mutatták be a raklapokon, valamint bevonták a közönséget is a bemutatójukba.

A biztonságos kerékpározásról ügyességi pálya használatával és KRESZ teszt kitöltésével tanulhattak az érdeklődők. A pályán Czabányi Attila segítségével gyakorolhattak a bringások, Révész Péter mutatta be az egyes ügyességi elemek megfelelő használatát. A programot Palatinusz Attila rendőr zászlós irányította – köszönjük a közreműködőknek!

A Tour de Patakra 14 csapat – családi, baráti, munkahelyi közösségek – neveztek be. Maga az útvonal is talány volt, a soron következő állomást rá vonatkozó állítások alapján kellett megfejteni. A versenyzőkre ügyességi próbatétel, kerékpáros tudást vagy sárospataki kultúrtörténeti ismereteket igénylő feladatok vártak. A Tour de Patak harmadik helyezettje a „Futrinka utca 1-2-3” nevű csapat lett 97 ponttal – el kell mondani, hogy az Önkormányzat „Polgi és a Tekergők” csapata is ezt a helyezést kapta volna, ha nem versenyen kívül indul a megmérettetésen! A második helyen holtverseny alakult ki 101 ponttal: a „Libakergetők” és a „Vasparipák” fej-fej mellett végeztek. A csapatverseny győztese a „Kispatak 2000” csapata lett 103 ponttal.

A főiskola előtti aszfaltra rajzversenyt hirdettünk a délután folyamán. A nevezők rajzai közül a szakmai zsűrinek nehéz volt választani! Fazekas Balogh István és Szentirmai Zsolt – a zsűri tagjai – végül Sajószegi Anna aszfaltrajzát hirdette ki a legjobbnak.

A bringa szépségversenyre érkező „alkotások” közül a zsűri díját Fazekasné Lénárd Bernadett kapta csodás vasparipájáért, a facebookon a legtöbb kedvelést gyűjtő közönségdíjas Barabás Kiara kerékpárja lett.

A legjobb rendezvényfotó versenyre több kép is érkezett, a közönség díjazottja Kobák Szabolcs által feltöltött, a ProtTrial-bemutatóról készült fotó lett, a zsűri kedvence pedig a Lendvai Tamásné Olga által feltöltött kép volt, ami a „Carolinások” csapatát ábrázolta, a Tour de Patakon való indulás előtti pillanatokban.

A rendezvényen az Árpád Vezért Gimnázium és Kollégium, illetve a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákjai – iskolai közösségi szolgálat keretében – hatékony és lelkes segítői voltak a szervezőknek.

 

Gratulálunk a nap díjazottjainak! Köszönet a résztvevőknek, a segítőknek és a szervezőknek!

A Bringázz Sárospatak kampánynap várhatóan 2019 tavaszán kerül újra megrendezésre. Várjuk újra a kerékpározó résztvevőket!

Bővebb információ, illetve a nap során készült fotók elérhetőek a Bringázz Sárospatak facebook oldalán:
www.facebook.com/bringazzsarospatak

INNOVO-Patak beszámolója

Feltöltő

Fel