A Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájának Hálaadó ünnepsége

Hagyományukhoz híven, a Kisrefi közössége június 11-én hálát adott az eltelt tanévért. Az áhítatot Nagyné Nádasi Erika, lelkész-vallástanárunk tartotta „A jó pásztor” példázatán keresztül.

A 2.a osztályosok előadásában az Alma együttes Mutasd meg mekkora a szíved!, című dalára készült táncát láthattuk, majd egy angol dal éneklésével köszöntek el a tanévtől. A 2. b osztályosok vidám, retro táncát láthattuk, melynek a címe Made in Hungária volt. A negyedik osztály egy különleges produkcióval készült, melynek címe Térdbalett. A hatodik osztályosok visszaemlékeztek a tanévben történt eseményekre, programokra. A nyolcadikosok tánccal köszöntek el, majd az osztály búcsúdala és az itt töltött évekről készített videó zárta a műsorukat. Minden műsorszám nagy sikert aratott.

A Szülői Választmány elnöke a szülők és tanulók nevében nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötte Szajkó Józsefné, Erzsébet nénit. Az est zárásaként a Kisrefi közössége— tanárok és diákok együtt— közösen a 105. zsoltár 1. és 2. versével búcsúztatták el a 2017/18-as tanévet.

További fotók >>>

Timáriné Király Sarolta
tagintézmény-vezető

Feltöltő

Fel