Különleges kiállítás nyílt a Carolina Óvoda és Bölcsődében

A város 50 éves jubileumi programsorozatához szeretett volna csatlakozni a Carolina Óvoda és Bölcsőde egy különleges kiállítással. Annyi minden történt ezalatt az 50 év alatt az intézményben, hogy a vezetőség úgy gondolta, érdemes erről beszélni, megmutatni és feleleveníteni az emlékeket. Így készítették hát el az óvodatörténeti kiállítást, melyen Lendvainé Szendrei Ágnes óvodavezető köszöntötte az intézmény régi és jelenlegi kollégáit és a már nyugdíjas óvónőket. Mint elmondta,

„Sárospatakon nagy múltra tekint vissza az óvodai nevelés. 1846-ban alapították a kisded óvót, mely akkor az országban az első 10 ilyen típusú intézmény között alakult meg. A városban azóta is töretlen az óvodai nevelés, mely történelmi múlt és tevékenység nagy-nagy felelősséget ró a mai dolgozókra. Azonban úgy gondolom, városunkban a kisgyermeknevelés megfelel az elvárásoknak, hisz nagyszerű alapokra építkezhettünk.”

Az óvodavezető gondolatai után Aros János nyitotta meg a kiállítást. Üdvözlő szavaiban visszaemlékezett a városi óvodai nevelés legfőbb szakaszaira, felelevenítette saját emlékeit és köszöntötte a megjelenteket is. Ezután mindenki körbejárhatta a kiállítást, sokan mosolyogva fedezték fel magukat, vagy épp ismerőseiket, gyermekeiket a régi fotókon. Az esemény zárásaként egy vetítés révén emlékezhettek vissza a résztvevők az óvoda építésére és átadására.

A kiállítás a Carolina Óvoda és Bölcsőde emeletén tekinthető meg!

Feltöltő

Fel