Regionális Néptáncfesztivál Sárospatakon

A pünkösdi hétvégén az Örökség Észak-magyarországi Regionális Szervezete A Művelődés Háza és Könyvtára színháztermében tartotta a 2018-as év regionális fesztiválját. Három megyéből, és határon túlról érkeztek gyermektáncosok a rendezvényre. Ez a fesztivál három évente kerül megyénkbe, s mindig más városban – például Miskolcon, Sátoraljaújhelyben – rendezik meg.

Sátoraljaújhelyi, Miskolci és Felsőtárkányi táncműhelyekből több csoport érkezett a rendezvényre, Sárospatakot a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Csimpolya és Pacurka csoportjai képviselték. Az együttesek műsorát neves szakemberekből álló zsűri – Szilágyiné Újlaki Marianna Nyíregyházáról, Kis István Budapestről, Hercz Vilmos Debrecenből – tekintette meg és értékelte. A rendezvény tétje a szakmai értékelésen és egymás munkájába, tevékenységébe való betekintésen túl az volt, hogy kiket javasol a zsűri a gyermektánc antológiába, ifjúsági néptánc antológiába. Az előzőbe egy miskolci és egy sátoraljaújhelyi csoportot, míg az utóbbiba egy miskolci csoportot, valamint városunkból a Farkas Ferenc AMI csimpolya Ifjúsági csoportjának Betyárokról című koreográfiáját – amelynek elkészítéséért Darmos Éva és Darmos István koreográfiai különdíjat is kapott – javasolta a zsűri. A pedagógiai különdíjat a Szinvavölgyi Táncműhely pedagógusai – Boncsérné Szinai Tünde, Lévai Anita, Maródi Attila- kapták, míg szintén e műhely két gyermektáncosát – Gombos Zsófiát és Vrastyák Balázst – szólótáncosi különdíjjal jutalmazták. A csoportok egy részét a Pünkösdi Gyermektánc Találkozón is láthatta a sárospataki közönség.

Darmos István

Feltöltő

Fel