Közel 400-an álltak rajthoz az idei Kossuth Stafétán

Az egyéni és a váltó csapatok összes tagjával együtt közel 400-an álltak ma rajthoz Sárospatakon, a 27. Kossuth Staféta alkalmából. A futókat napsütés és kifejezetten meleg, jó idő fogadta, mely olykor talán meg is nehezítette a 12,5 km-es szakasz lefutását.

A két város, Sárospatak és Sátoraljaújhely a hagyományokra építve egy olyan futóversenyt szervez már lassan 30 éve, amelybe városok és vonzáskörzetük lakossága, ezen belül pedig elsősorban diáksága mérheti össze edzettségét a két helyszín közötti 12,5 km-es távon. Idén is nagy érdeklődés előzte meg a versenyt! Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy közel 400-an álltak rajthoz Sárospatakon. Egy nagy közös bemelegítés után, reggel 9:05 perckor elindultak a sportolók Sátoraljaújhely felé, majd Patakról kiérve a két város közötti bicikli úton végigfutva Újhely főteréig sprinteltek, ahol frissítő, az eredményhirdetés és természetesen elismerés várta őket. Minden résztvevőnek szívből gratulálunk az elért eredményhez!

Az összes eredmény hamarosan elérhető lesz honlapunkon!

Az összes kép IDE KATTINTVA tekinthető meg!

 

Feltöltő

Fel