Táncháztalálkozón a Farkas Ferenc Művészeti Iskola néptáncosai

Budapesten, a Papp László Sportarénában rendezik meg minden évben a néptáncosok népzenészek és kézművesek nagy ünnepét a Táncháztalálkozót. Idén a vasárnapi program gyermekbálját az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Észak -magyarországi régiója rendezte, s közreműködőként a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Csimpolya Ifjúsági Csoportjának, valamint a Pitypang Gyermektánccsoportnak a táncosai is részt vettek a programban.

Őket Darmos Éva, Kovács Borbála és Darmos István készítette fel. Korán kellett indulni, hiszen 9.30-körül már próbálták a gyermekek a többi résztvevő csoporttal közös folyamatokat, a magyarbődi karikázót, és a bodrogközi csárdást. Ezt nyitányként együtt táncolta valamennyi résztvevő csoport a küzdőtéren, majd elkezdődtek a tánctanítások. Később a színpadon is bemutatták a gyermekek a bodrogközi csárdást más résztvevőkkel együtt. E nagyszabású produkciók után Darmos Éva és Darmos István hegyközi táncokat tanított a táncháztalálkozó közönségének, a Farkas Ferences gyermekek segítségével. Tréfás verbuválással, a Száraz górét égettem kezdetű lányjátékkal, majd Pusztafalu, Füzér, Füzérkajata lassú és friss csárdásával ismerkedhettek meg így az érdeklődők. A hosszú és fárasztó nap után élményekkel tele, és a népművészeti vásárban vett apróságokkal tértek haza a táncos gyermekek.

Darmos István

Feltöltő

Fel