Hamarosan megkezdődik a derogációs pályázat kivitelezése

Hosszú évek óta probléma már a szennyvízhálózat kérdése Sárospatakon. Olykor bűzt árasztott magából, az átemelőknél is probléma volt, azonban egy sikeres Európai Uniós pályázat révén most végre megújulhat majd az egész csőrendszer és a szennyvíztelep is. A mai napon pedig végre átadták a munkaterületet a vállalkozónak, a munka pedig április-május körül meg is kezdődik majd.

Nem volt egyszerű az út a sikeres pályázatig – tudtuk meg Dr. Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselőtől, aki azt is elmondta,

„Akkor építették ki a szennyvízhálózatot,mikor még iskolás voltam, ami valljuk be, nem most volt… Azóta elhasználódott az akkor még hagyományos csőrendszer. Kétszer ugyan megújították, azonban a legújabb mérések szerint az elmúlt években már nem tudta hozni azokat a paramétereket a Sárospataki Szennyvíztisztító, amely megfelelne a hatóságoknak. Pedig nagyon is fontos, hogy minden kritériumnak megfeleljen, hiszen az itteni tisztító nem csak Patak, hanem másik 10 település szennyvizét gyűjti össze és tisztítja.

Több, mint öt éve küzdünk azért, hogy a problémák megoldódjanak. Nagy gondok vannak az átemelőknél, és sajnos olyan bűzt árasztanak, amelyek nem csak az itt lakók, de az idelátogatók számára is kellemetlen. Éppen ezért kezdtünk el dolgozni az úgynevezett derogációs pályázaton, mely egy európai uniós lehetőség. Ezen belül megújul a szennyvízhálózat és a telep is. Sokat küzdöttünk ezzel a pályázattal, többször kellett átdolgozni, hogy a kormány jóváhagyja.”

Aros János polgármester is nagyon örül, hogy végre ilyen szakaszába érkezett a pályázat. Tudja ő is, hogy régi adóssága már ez a városnak, bízik benne, hogy ezek után már nem lesz több probléma a szennyvízteleppel.

„Sajnos a szennyvíztelep problémái miatt az itt élők szinte minden nap érezték a gondokat, elég csak a Zrínyi utcát, Comenius utcát, Fazekas sort, vagy a Görbe utcai átemelőt említeni, de a Bartók Béla úton élük is panaszkodtak – jogosan –, ahol gyakorlatilag most már több hónapja egy külön rásegítő átemelővel tudjuk megoldani a problémákat.

Ez a pályázat, amelyet elnyertünk – és végösszege meghaladja a 2,8 milliárd forintot – nem volt egyszerű pályázat. Két lépcsőben nyújtottuk be. Először a tervezési költségekre nyertünk, majd mikor értesítést kaptunk arról, hogy nyertünk, akkor újabb problémák adódtak, hiszen volt egy több, mint 500 millió forintos ÁFA vonzata ennek a beruházásnak, melyet a város nem tudott volna kigazdálkodni. Dr. Hörcsik Richárd képviselő úr nagyon sokat segített, hogy sikerüljön ez a pályázat, köszönöm a mindenkori segítségét ezzel kapcsolatban.

A mai nap azért volt fontos, mert végre aláírtuk a munkaterület átadását. A pályázaton belül egy teljesen új konstrukciójú átemelő rendszer fogja ide a telepre eljuttatni a szennyvizet, és nem csak a két átemelő, de az egész csőrendszer is megújul majd.” – mondta a polgármester.

A tervek szerint április végén, május elején elkezdődik majd munka a szennyvíztelepen és a városban is.

Feltöltő

Fel