Helyi fiatalok álltak egy jó ügy mellé

Magyarországon a Rákóczi Szövetség által koordinált, az őshonos európai kisebbségek jogainak uniós szintű védelmét sürgető kezdeményezéshez csatlakozott a sárospataki Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület is. Szerették volna minél több honfitársuk figyelmét felhívni a petícióra és annak fontosságára, így egy nyilvános sajtótájékoztató keretében ismertették a kezdeményezés lényegét. A helyszínen aki szerette volna, nyomban alá is írhatta a petíciót, melyet online is ki lehet tölteni!

„Úgy gondolom, hogy Magyarországon minden állampolgárnak kötelessége az, hogy a maga módján és lehetőségeihez mérten támogassa a határon túli, külhoni nemzeti kisebbségeit. Egy ilyen ügy, amely mellé most mi is álltunk, ezt karolja fel, bíztatunk mindenkit, hogy írja alá a petíciót. Szerencsére hatalmas összefogás kezdődött!” – mondta Kavecsánszki Ádám, Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület elnöke.

A sajtótájékoztatón Dr. Hörcsik Richárd is köszöntötte a jelenlévőket, majd így fogalmazott:

„…Az Unió ma egyre több mindenben próbálja meghatározni az életünket, a sokféleség helyett uniformizálni próbál mindent, ami útjába kerül. A változások olykor jó irányba haladnak, de gyakrabban vitatható céllal befolyásolják az életünk folyását. Mégis, létezik egyetlenegy kérdéskör, ahol nem tapasztalható ez a figyelemreméltó aktivitás. Az Unió egyetlen esetben tartózkodik csak a cselekvéstől: ha az őshonos nemzeti kisebbségeket, az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyarok, ukrajnai, szlovákiai ruszinok, dél-tiroli osztrákok, karintiai szlovének, katalánok, a finnországi svédek vagy a belgiumi németek jogait, érdekeit kell védelmezni. Ilyenkor mindig kiderül, hogy fájdalom, de leküzdhetetlen akadályok tornyosulnak a jól fizetett brüsszeli bürokraták előtt. Régi tapasztalat ez, és sokáig csak a szavunkat tudtuk felemelni ez ellen, szinte teljesen hatástalanul.

Minket, magyarokat azonban nem lohasztott le ez a kitartó ellenállás: hosszú, az uniós tisztviselők számára is érthető nyelvezettel az Unió elé tártuk, hogy milyen módon lehetne segíteni nem csak a számtalan újnál újabb megvédendő kisebbségen, hanem azokon is, akik évszázadok óta köztünk élnek. Úgy vélem, sem ők, sem mi nem szeretnénk mást, mint egyfajta minimális következetességet…

Ez a polgári kezdeményezés igazságot szolgáltat sokaknak, szerte Európában. Az aláírásgyűjtés hajrájában megmutathatjuk, hogy fontos számunkra Európa jövője. Mert az őshonos kisebbségek nélkül nincs Európa és nincs jövő sem. Kérem, támogassák ezt a kezdeményezést!” – mondta az országgyűlési képviselő.

A sárospataki Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesületnek több külhoni tagja is van. Ilyen például Varga Tibor, aki egyben a Via Nova Ifjúsági Csoport elnökhelyettese is. Fontosnak tartja, hogy ilyen ügyek mellett is kiálljunk, hisz egy nemzet vagyunk, összetartozunk, legyenek közöttünk bármekkora távolságok is.

„Nagyon fontos kezdeményezés ez most és nagyszerű érzés látni azt, hogy a Kárpát-medence magyarsága összefogott és emellé az ügy mellé az európai őshonos kisebbségek is egy emberként álltak. Mindez bíztat minket arra, hogy érdemes a szülőföldünkön dolgozni a megmaradásért, anyanyelvünk és kultúránk fontosságát hangsúlyoznunk illetve látszik, hogy képes a magyar a magyarért határoktól függetlenül is kiállni. Muszáj harcolnunk a jogainkért.”

Aki teheti, írja alá az évszázados történelmi múlttal rendelkező nemzetiségek jogait, érdekeit védelmező petíciót (Minority SafePack)! Bővebb információ és aláírási lehetőség az alábbi linken: https://ec.europa.eu/citizens-initiative/32/public/#/ és a Magyar Postán.

Feltöltő

Fel