Újabb elemek a Helyi Értéktárban

Februárban tartotta soron következő ülését a Helyi Értéktár Bizottság, melyen újabb két elemmel bővítették a már meglévő listát. Így került felvételre a Tanítóképző Főiskola épülete és a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely.

„Legutolsó ülésünkön két újabb elemmel bővítettük a Helyi Értéktárat. Felvételre került a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely és munkásságuk illetve lakossági kezdeményezés révén a Tanítóképző Főiskola épülete is.

Legfontosabb célkitűzésünk ebben az évben is, hogy a már beemelt értékeket a város lakossága minél jobban megismerhesse. Az Értéktárat ezek után már nem feltétlenül szeretnénk bővíteni, hanem a jelenlegi értékeket minél szélesebb körhöz eljuttatni, megismertetni. Így az ülésen áttekintettünk más beérkezett anyagokat is, amelyekről Dr. Tamás Edit javaslatára úgy döntött a Bizottság, hogy adattárba vesszük őket, de nem az Értéktárba.” – nyilatkozta Csatlósné Komáromi Katalin, a Helyi Értéktár Bizottság elnöke, aki hozzáfűzte azt is, szeretnék elérni, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely a Megyei Értéktár részét is képezze a későbbiekben, ezért a szükséges lépéseket megteszik, hogy felvételre kerüljön oda is eme művelődő közösség.

A Tanítóképző Főiskola épülete

A Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjai

Feltöltő

Fel