Megemlékezést tartott a SWAK Petőfi Sándor születésének 195. évfordulóján

Petőfi Sándor 195. születésnapján a Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK) hagyományainak megfelelően koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a költő sárospataki szobránál január 1-én.

A Szózat eléneklése mellett Kiss Endre József ny. könyvtárigazgató méltatta a forradalom lánglelkű költőjét. A SWAK tagjának emlékbeszédében ismertetést hallhattak a megjelentek a Magyarok Világszövetsége Petőfi Bizottságának munkájáról (melynek szintén tagja), s ennek kapcsán a szibériai Petőfi-legendák immár szöveges és dagerrotípiával alátámasztott dokumentumairól, a burját Petőfi-leszármazottak és kutatók már kiadott és készülő könyveiről, a kialakítandó szibériai Petőfi–múzeum és hadifogoly-emlékhelyek terveiről.

A hivatalos történelemszemlélet szerint Petőfi (valószínűleg) a Segesvár melletti ütközetben esett el 1849-ben, ám egyre többen vélik úgy (forrásokra, egyéb bizonyítékokra stb. hivatkozva), hogy a csatában ugyan megsebesült, de túlélve azt orosz fogságba esett, majd évekig élt Szibériában és a bujátföldi Barguzinban hunyt el 1856-ban.

A költő 20 évesen írt, alábbi versével nyomatékosították az emlékezők azt a korán megfogalmazott vágyát, hogy egykor magyar földben nyugodhasson és az egész nemzet méltóképpen róhassa le kegyeletét sírja mellett.

Petőfi Sándor: Temetőben

Fölhangolom olykor a lant idegeit,
Megzengeni téged, o kellemes élet!
– Mert kellemes az, noha sok sebet ejt,
És rengetegekbe nem egy uta téved.

De bármi magasra törekszik a dal,
Bármint csalogassam az életi mézzel:
Mélázva örömtelen hangjaival
Mindenkor a sírban, a sírban enyész el.

Kivánatos a tavasz éke nekem,
Indúlok is olykor örűlni virághoz;
S mig kertbe röpíti sugárit a szem,
Lábam temetői keresztek alá hoz.

Itt élek a szív komoly álmainak
A halk temető morajatlan ölében;
Ákácai lombja rezegve inog,
Hintázza az est fuvalomja szelíden.

A szobrok a domboru hant elején
Mindannyi betűi egy isteni lapnak;
Nagy gondolatit mikor olvasom én;
A sírba, a sírbul az égbe ragadnak.

Bús tompa harang konog a faluban.
Új gödröt amott komor emberek ásnak.
Gyászhangja kiséri áhítatosan
A holtat honához a hamvadozásnak.

Sejtése szivemnek aligha csaland:
Nem messze lehet keze már az időnek,
Mely engem is ágyba tesz itten alant,
S szememre halál örök álmai jőnek.

Isten neki! üssön, ha ütnie kell,
Mely pályafutásom elállja, az óra;
Létem fonalai, szakadozzatok el,
Társim, bucsucsókot a hervadozóra.

S mit sorsom elérni nem engede, nem!
Bár vágyaimon koszorúba szövődék:
Isten veled, égi virág… szerelem!
S föld hajnali csillaga, napja… dicsőség!

Gödőllő, 1843. szeptember

Sárospataki Wass Albert Kör Elnöksége

Feltöltő

Fel