kategória archívuma

Lenkey-Tóth Péter “summa” című kiállításának megnyitója

Lenkey-Tóth Péter “summa” című kiállításának megnyitója

A Sárospataki Képtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2016. március 16-án, 16 órára az Újbástya Rendezvénycentrumba (Szent Erzsébet út 3.) Lenkey-Tóth Péter “summa” című kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Bordás István képtárvezető. A kiállítás megtekinthető 2017. május 14-ig.

I. fokú árvízvédelmi készültség a Bodrog folyón!

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Sárospataki Szakaszmérnökségétől kapott értesítés szerint, 2017. március 1-én 14 órától a Bodrog folyó jobb és bal partján a Bodrogkeresztúr – Sátoraljaújhely közötti szakaszon I. fokú árvízvédelmi készültség elrendelésére került sor. A hullámterek elöntésre kerültek. Fentiekre tekintettel felhívom az érintett területeken gazdálkodókat, magánszemélyeket, hogy a hullámtéren lévő ingóságaik kimentésére intézkedéseket tegyenek. Aros

V. Tiszai PET Kupa – idén a Bodrogon is

Dobd be magad! V. Tiszai PET Kupa A PET Kupa egy inspiráló, nyitott, öntevékeny, civil környezetvédelmi kezdeményezés a hazai élővizeink védelméért. A PET-kupa révén az elmúlt években több mint 10 tonna szennyezőanyagot távolítottunk el a Tiszából, és több mint 60 súlyosan szennyezett parti területet derítettünk fel, amelyből 20-at teljesen meg is tisztítottunk. A PET Kupának köszönhetően eddig

Március 2-án újra Torkos Csütörtök

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2006 óta karolja fel a gasztronómiai eseményt, hogy népszerűsítse az étterembe járást, ám az idei évtől már nincs központi szervezése. Sárospatakon ennek ellenére két étterem is megrendezi a 11 évre visszanyúló és nagy sikerű gasztronómiát népszerűsítő eseményt. A Hotel Bodrog éttermében este korlátlan étel fogyasztást tartalmazó elegáns büféasztalos vacsorával várják a

Farsang a Kisrefiben

2017. február 24-én, pénteken délután a Református Kollégium Általános Iskolájában megtartottuk a farsangi karneválunkat. Mulatságunk elején  8. osztályos tanulóink Christina Perri: A Thousand Years című számára készített keringővel nyitották meg a farsangi bált. A csodálatos táncot látva a szülők, nagyszülők és az iskola pedagógusai könnyes szemmel nézték gyermekeiket. Az 1. 2. és 3. osztályos gyerekek

Farsang az Idősek klubjában

A Gondozási Központ Idősek Klubjában február 23-án farsangi mulatozásra gyűltek össze. „Teljenek a napok örömmel, vígsággal, gondunk most ne legyen semmilyen aggsággal! – hangzott el Vörös Judit Farsang című versének egyik strófája, ami akár  a rendezvény mottója is lehetett volna. Hetekig tartó előkészület előzte meg a farsangi rendezvényt. A népszokások felelevenítése után a helyiségek díszítésére

Fel