A Sárospataki Wass Albert Kör koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján, november 25-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Eötvös utcai bejáratánál lévő Gulág emléktáblánál. A megjelenteket a Himnusz eléneklése után Tarnavölgyi László, a Kör elnöke így köszöntötte:

“Azért jöttünk ma itt össze, hogy a Gulág sárospataki, illetve valamennyi áldozatára emlékezzünk azon emléktábla előtt, amelyet sikeres pályázatunkat követően Kövér László Házelnök Úrral közösen avattunk fel ez év február 24-én. A Magyar Országgyűlés elnöke akkor így fogalmazott: „A Gulag elsősorban nem a kommunista gazdaság munkaerő szükségletét, hanem a kommunista hatalom szükségképpen fellépő terror igényét volt hivatott kielégíteni.”

Tisztelt Emlékező közösség!

Kutatásokkal, forrásokkal igazolt tény, hogy a második világháború végén, illetve közvetlenül utána a Vörös Hadsereg sárospataki polgárokat is elhurcolt a Gulág táboraiba. Néhány tucat esetben ezeknek az adatoknak a levéltári forrásokkal történő egyeztetésére is sor került, de mivel valószínűsíthető, hogy a tényleges áldozatok száma a megismertnek a többszöröse, így további kutatómunkára lesz szükség a jövőben, amit a levéltári adatok hiánya, dokumentumok leselejtezése erősen megnehezít.”

Ezt követően Czabányi Attila verse következett, majd Horkay Anna, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának alapító tagja, a Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezetének tagja mondott emlékbeszédet. Idézet a beszédből:

“A szovjetek tudatosan készültek a második világháború során elfoglalt területek lakosságának elhurcolására. Így illeszkedik a mai megemlékezés a történelmi folyamatba. 1943-ban létrejött a szovjet jóvátételi programot kidolgozó bizottság, ami ötmillió német kényszermunkás tíz éven át tartó rabszolgamunkáját vette tervbe. Ennek a Szovjetuniónak hadserege tört be hazánkba 1944 őszén.

A Vörös Hadsereg tagjainak a polgári lakossággal szembeni erőszakos viselkedése generációkra szóló sebeket ejtett, amelyekről ráadásul politikai okokból beszélni sem lehetett a rendszerváltoztatásig.

Bognár Zalán történész, egyetemi docens, a hadifogolytáborok kutatója írja az Itt volt a végállomás c. könyvében: „a II. világháború abban is különbözik az elsőtől, hogy nemcsak az ellenséges haderővel szemben léptek fel fegyveresen, hanem a polgári lakosság ellen is tömeges megtorló intézkedéseket hajtottak végre. … Ebből adódóan a második világháborúban … több volt a polgári halálos áldozat, mint a harci cselekményben elesett katonák száma. S az önmagát felszabadítónak aposztrofáló Szovjetunió által elfoglalt, úgymond ’felszabadított’ területeken százezrek és milliók számára nem a béke, a szabadság, hanem a szülőföldjükről való elűzetés és elhurcolás, a kényszermunka, a rabság, a megalázottság időszaka következett. … A korabeli Magyarországon fogságba vetett polgári személyek nagy részét hadifogoly minősítésben, míg kisebb részüket internáltként hurcolták el a szovjet fegyveres szervek.”

A beszéd után a megjelentek megkoszorúzták az emléktáblát, majd elénekelték a Szózatot.