Látni és látszani program Sárospatakon

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében idén ismét országos szinten folytatódik a „Látni és látszani” program. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a láthatósági kampányát 2017. november 20-30. között hirdette meg. A cél továbbra is azon közlekedési balesetek megelőzése, melynek során hiányos felszereltségű, kivilágítatlan, sok esetben még fényvisszaverő eszközzel sem rendelkező kerékpárosok illetve gyalogosok válhatnak áldozattá.

Ladics Tamás rendőr százados, közlekedésrendészeti alosztályvezető megkeresésünkre elmondta:

“Láthatósági kampányunk elsődleges feladata, hogy figyelemfelhívó tevékenységet folytassunk a világítási szabályok betartására és a fényvisszaverő eszközök/ruházatok viselésének fontosságára. Ennek során rendőreink ellenőrzik a gyalogos és kerékpáros közlekedést, és ha a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban valamilyen hiányosságot tapasztalnak, akkor a láthatóságot növelő világító és fényvisszaverő eszközöket adnak át közlekedők részére.  Az ellenőrzéseink során kiemelt figyelmet fordítunk a gépjárművek ellenőrzéseire is, ami főleg a világító és jelző berendezéseik, a szélvédőüveg és lámpatestek tisztaságának és az ablaktörlő lapátok állapotának ellenőrzésére irányul. Az ellenőrzéseink célja, hogy ebben a párás, ködös, esős őszi időben a közlekedésben minél jobb legyen a láthatóság, és ezáltal kevesebben váljunk balesetek áldozatává. Az ellenőrzéseinket a téli időszakban is folytatni fogjuk, valamint az év végi ünnepekkel kapcsolatban is folyamatos ellenőrzéseket fogunk végezni.

A kampányunkban lehetőség van a gépjárművek világító és fényjelző berendezéseinek, gumiabroncsainak térítésmentes átvizsgálására, az autók őszi-téli időjárásra történő felkészítésére, valamint a vezetők látásának vizsgálatára is.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több szakszerviz és optikus csatlakozott a programhoz (a csatlakozott szervizek és optikusok listája itt: https://latnieslatszani.hu).

A vezetők részére az ingyenes átvizsgálás után a szervizek külön, a kampányra készített igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. Évek óta azt tapasztaljuk a program ideje alatt, hogy sok gépjármű tulajdonos él a lehetőséggel, sőt évről-évre egyre többen viszik el átvizsgálásra az autójukat.”

Aki még időben szeretné átvizsgáltatni gépjárművét, az Sárospatakon a Sárospataki Autójavító Kft.-ben megteheti. (3950 Sárospatak, Árpád út 9-11., 06 30 938 2453; 47/511-014)

Feltöltő

Fel